Államosítják a Fiumei úti temetőt

Már temetni is nemzeti temetőbe kell. A kormány "nemzeti emlékezet-központtá" alakítaná a Fiumei úti temetőt, a Zsidó temetővel és a Kegyeleti Múzeummal együtt. Első lépésként kártalanítás nélkül állami tulajdonba vennék az ott lévő ingatlanokat.

A kormány tavaly tavasszal határozatot hozott a Fiumei úti temető, a Zsidó és hátsó temető, továbbá a Kegyeleti Múzeum összevonásával történő egységes Nemzeti Sírkert és Nemzeti Emlékhellyé alakításáról. Ennek érdekében az ott található ingatlanokat állami tulajdonba veszik. A vagyonkezeléssel pedig a Nemzeti Örökség Intézetet bízzák meg.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly szeptemberben beleegyezett, hogy ezeket ingyen átadja az államnak, de ahhoz ragaszkodott, hogy az átadáshoz kapcsolódó közterheket megtérítse az állam. Így az MNV Zrt. vállalja az áfa fizetését a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. helyett. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium most hajtaná be az ígéretet. A jövő heti közgyűlésen tárgyalandó előterjesztés szerint az állam az érintett ingatlanok térítésmentes átadását kéri a fővárosi önkormányzattól. Az intézkedés a BTI Zrt. székhelyét, a Zsidó temető 4 hektáros és a hátsó temető 6 hektáros területét és a múzeum gyűjteményét érinti. A két temető a megállapodás szerint nettó 871 millió forintos értéket képvisel. 

A BTI székhelyének elköltöztetése csaknem százmillióra rúg. Az összeg több mint felét az IT eszközök és a szoftverek költsége teszi ki, míg a biztonságtechnika csaknem a negyedét. Az átadandó temetőben dolgozóknak fizetendő végkielégítések is elvisznek 18,8 millió forintot.  

S ez csupán csak az egyik tétel a csaknem 300 milliós végszámlából. A múzeum gyűjteményét csaknem 40 millióra értékelték a szakértők. A temetőben az elmúlt években végrehajtott beruházások értéke 77 millió forint. A dupla hamuszórós kegyhely máshol való kialakításának költsége 85 millió forint. Ezeket az MNV Zrt. fizeti meg a fővárosnak.

A BTI viszont a sírhelyek megváltásából és újraváltásából várható idei 299 millió forintból az április végi átadásig befolyó bevételt adja át. A BTI-vel 1995 óta temetési szolgáltatásokra előtakarékossági szerződést kötő 544 ügyfél által befizetett 165 millió forint a Nemzeti Örökség Intézethez kerül.

Az átadás nem érinti az 56-os, a honvédségi, a szovjet és az akadémiai parcellák gondozását és fenntartását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.