Állami megbízatásai miatt kérik az NVB elnökének felmentését

A Nemzeti Választási Bizottság csak akkor lehet független, ha a választott tagjai függetlenek. Patyi András azonban nem független, több megbízatását, tevékenységét a kormány érdekében és a kormánynak alárendelten végzi, így elnöki posztja a társadalom érdekét és a törvényhozói célt sérti.

Szerdán levélben kérte a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) az MSZP alelnöke, hogy az összeférhetetlenség miatt szüntesse meg Patyi András elnöki megbízatását – tudta meg a Népszabadság Online.

Nemény András szerint az NVB-nek három napon belül foglalkoznia kell az üggyel, Patyi pedig nem vehet részt a személyét érintő vitában.

Kedden a Hvg.hu írta meg, hogy az utóbbi hónapokban számos kényes választási ügyben döntő befolyással rendelkező Patyinak három állami állása is van.

Az eddig is közismert volt, hogy Patyi 2012. január 1. óta főállásban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Az egyetemet az Orbán-kormány a rendőrtiszti és a volt államigazgatási főiskola, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem összeolvasztásával hozta létre. A fenntartói jogokat a belügy-, a honvédelmi és az igazságügyi miniszter közösen gyakorolja.

Patyi azonban az elmúlt két évben a rektori poszttal összefüggésben két másik bizalmi megbízást is kapott.

A kormány 2014 novemberében úgy döntött, szükség van egy Államreform Bizottság felállítására, miután "áttekintette az Államreform II. – a bürokráciacsökkentés" programját. A program végrehajtását a Miniszterelnökséget vezető miniszterként Lázár Jánosra bízták, de egyúttal létrehozták ezt a nem túl közismert bizottságot a program intézkedéseinek "tudományos és társadalmi megalapozására javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenység elvégzésére". Vagyis az Orbán-kormány államreform programjának előkészítője-tanácsadója az Államreform Bizottság, amelynek elnöki posztjára "a kormány felkérte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát" – vagyis Patyit.

Alig pár hónappal később, 2015 januárjában ez máris hozta magával a következő posztot: egy újabb kormányhatározatban elrendelték, hogy az Államreform Bizottság elnöke lesz ezentúl a létrejövő Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság elnöke is. Nemrég bukott ki a közigazgatási bíróságok terve, ekkor döntött a kormány a közigazgatási perjog felülvizsgálatáról, kodifikációjáról. Az újabb bizottság a közigazgatási perjog "koncepcionális súlyú kérdéseiben" előkészíti a szakmai "álláspontot" és véleményez mint az Államreform Bizottság eseti munkacsoportja. Tagjai az igazságügyért, közigazgatásért felelős minisztériumok képviselői közül kerülnek ki, elnöke pedig az Államreform Bizottság elnökeként Patyi.

Az MSZP alelnöke szerint a választási eljárási törvény kimondja, hogy az NVB választott tagja nem lehet olyan személy, aki központi államigazgatási szervvel "munkavégzésre irányuló jogviszonyban" áll.

Patyit egyébként – már egyetemi rektorként – 2013 szeptemberében választották meg az NVB elnökének, miután az Országgyűlés kétharmados többséggel jóváhagyta a testület hét tagjának és három póttagjának kilenc évre szóló megbízását.

 

Update: Az MSZP már egy évvel ezelőtt is kezdeményezett egy összeférhetetlenségi eljárást Patyi Andrással, az NVB elnökével szemben. Akkor Lukács Zoltán országgyűlési képviselő adott be indítványt azzal, hogy a választási eljárásról szóló törvény kimondja, a választási bizottság tagja nem lehet központi államigazgatási szervvel munkavégzésre irányuló más jogviszonyban.

Lukács most kérdésünkre elmondta: hiába fordultak a választási bizottsághoz, mert a testület nem tartotta magát illetékesnek arra, hogy egy ilyen beadvánnyal érdemben foglalkozzék. Ezután levelet írtak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, akitől azt a választ kapták, hogy Patyi az Államreform Bizottságban folytatott tevékenysége okán nem részesül díjazásban, így az nem tekinthető munkaviszonynak, tehát nem létezik az összeférhetetlenségi ok. Lukács meggyőződése azonban változatlan: az NVB elnökétől ilyen pozíciókban nem várható el, hogy pártatlanul döntsön adott esetben a kormány számára kellemetlen ügyekben.(Lencsés Károly)

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.