galéria megtekintése

Államérdek a Mocsaiéknak adott 36 milliárd

20 komment


Boda András

Három FTC-stadiont, vagy tíz felcsúti arénát lehetne építeni abból az összegből, amelyet a kormány a Testnevelési Egyetem (TE) infrastruktúrájának fejlesztésére költ 2018-ig. A kormányhatározat szerint

2016-ban 15,9 milliárd, 2017-ben 17,5 milliárd, 2018-ban pedig 3 milliárd forintot

kap az intézmény arra, hogy alapjaiban alakítsa át, újítsa meg létesítményeit, bővítse kampuszát.

 

Csak viszonyításképpen: az állami felsőoktatási intézmények lejárt tartozásállománya októberben meghaladta a 8 milliárd forintot, s a kormány 15,2 milliárd forintot szánt a 15 ezer oktatót érintő béremelésre. A fejlesztésre ígért hatalmas összeg mellett sem elhanyagolható tétel az: az Országos Sportegészségügyi Intézet – közismert nevén: sportkórház – a jövő évi olimpia után új helyre költözik, s a ma használt, a Testnevelési Egyetem mellett álló épületkomplexumát átveheti a TE. Hab a tortán, hogy egy Velencei-tónál lévő ingatlant is odaajándékoz a felsőoktatási intézménynek az állam. S még ez sem minden: a kormányhatározat külön rendelkezik a „sportszerek és a kutatáshoz szükséges berendezések" fedezetének előteremtéséről.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

– Óriási lehetőséget kaptunk, de feszített tempójú munkára lesz szükség ahhoz, hogy három éven belül elkészüljünk a fejlesztésekkel, s létrehozzuk Európa egyik legkorszerűbb képző- és kutatóközpontját. Épp ezért már 2016 első munkanapján megalakítjuk a fejlesztésért felelős projektmenedzsmentet, amely a tervezésre kiírandó közbeszerzések előkészítésével azonnal nekilát a munkának – fogalmazott megkeresésünkre Mocsai Lajos, a TE rektora, aki tételesen beszámolt a fejlesztésekről.

Mint mondta, új uszodát építenek a nyáron leégett sportcsarnok helyére, a sportkórház épületét fokozatosan átveszik, igényeikhez alakítják, miként az ahhoz tartozó pavilonokat is.

Fontos része a beruházásnak a Csörsz utcai sportlétesítmények teljes átalakítása: a terület BAH-csomópont felőli részén új multifunkciós csarnokrendszert és részben a földbe süllyesztett, fedett atlétikapályát alakítanak ki, a másik oldalon kapnak helyet az egyes sportágak és kutatóintézetek pályái. Csatolt beruházásként építenek egy mélygarázst, diákszállót, a 300 fős kollégiumot pedig 500 fősre bővítenék.

Mocsai még kézilabda szöetségi kapitányként. Futja
Mocsai még kézilabda szövetségi kapitányként. Futja
M. Schmidt János / Népszabadság/archív

A 36 milliárdból nem csak fővárosi fejlesztésekre futja majd. Jelenleg az egyetemnek a Római-parton van egy telepe, csakhogy a Duna nem tökéletes terep a vízi sportágak oktatásához. Ezért döntöttek úgy, hogy

új vízisport-telepet és rekreációs központot alakítanak ki azon a velencei, régóta elhagyatott ingatlanon,

amelyet most kapnak meg az államtól.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A rektor megemlítette: a Csörsz utcai beruházások kapcsán kaptak lakossági panaszokat, mert a tervek szerint egy kisebb darabot használatba vennének egy ott lévő közparkból. Ezt azonban egy kerületi rendelet alapján többszörösen ellensúlyoznák: az egyetem területén nagyobb zöld területeket nyitnának meg a lakosság előtt. Mocsai Lajos szerint nem mellékes az sem, hogy a fejlesztésekből a környéken élők is profitálhatnak, hiszen a mélygarázst és a sportlétesítményeket is használhatják majd.

A fejlesztések szükségességét illetően Mocsai Lajos úgy fogalmazott: „Jelenleg nem XX. századi hanem XIX. századi infrastruktúra áll rendelkezésünkre." Ez szerinte önmagában indokolttá teszi a beruházásokat, hiszen így nem lehet színvonalas a testnevelő tanárok, diplomás edzők, sportmenedzserek képzése. Csakhogy fontos tényező az is – tette hozzá a rektor –, hogy az TE oktatási színvonala közvetve ugyan, de népegészségügyi szempontok miatt is kulcsfontosságú.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Példaként azt említette: ma az általános iskolákban az első négy évfolyamon tanulók negyven százaléka gyógytestnevelésre szorul, miközben megfelelő szakemberekből hiány van. De a jól képzett testnevelő tanárokon múlik az is, sikerül-e az iskolákban szemléletváltást elérni, és rendszeres sportolásra, egészséges életmódra bírni a diákokat. Ez pedig hosszú távon már államérdekek is, hiszen az egészséges életmód hatalmas összegű megtakarítást hozhat az egészségbiztosítási pénztárnak – jegyezte meg az egyetem rektora.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető