Alkotmányellenesnek tartják az új internet-szigort a szolgáltatók

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szerint feleslegesen és alkotmányellenesen korlátozná az internetet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Közleményüket a tárca azon tervezetével kapcsolatban juttatták el pénteken az MTI-hez, amely a büntető törvénykönyv átmeneti rendelkezéseiről szól. A tervezet érinti a büntetőeljárásról és az elektronikus hírközlésről szóló törvényeket is. A dokumentumot a tárca október 16-án bocsátotta egyeztetésre és ahhoz 26-ig lehetett eljuttatni az észrevételeket.

Az MTE megérti és támogatja a jogalkotó szándékait például a gyermekpornográfia elleni küzdelemben, azonban megítélése szerint a rendelkezés aránytalanul súlyos szankciókhoz, és jogszerű, hasznos tartalmak korlátozásához vezethetne, amely a véleménynyilvánítás szabadságát sértheti.

Tájékoztatásuk szerint a tervezett törvénymódosítás bevezeti az elektronikus adatok - például weboldalak - ideiglenes, illetve végleges hozzáférhetetlenné tételének intézményeit. Az MTE ezt szükségtelennek tartja, hiszen a magyar jogrend jelenleg is tartalmaz eljárást a jogsértő tartalmakért viselt felelősség megállapítására és akár súlyosabb szankcionálására - közölték. A blokkolás szerintük azért sem érheti el a célját, mert a tartalom nagyon egyszerűen áthelyezhető más oldalakra. Az egyesületnek ugyanakkor alkotmányossági aggályai is vannak a blokkolás gyakorlati megvalósításával kapcsolatban.

Az alaptörvénybe ütközőnek tartják, hogy a javaslat az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele esetén nem biztosít fellebbezési jogot az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak.

Az internetes médiumokat tömörítő szervezet tapasztalatai szerint a gyermekpornográfia elleni küzdelmet minden szakember és szolgáltató kiemelten kezeli, így ebben az esetben az eltávolítás egyértelműen, gyorsan és hatékonyan működik.

A szervezet kifogásolja azt is, hogy a javaslat szerint nem nyilvános a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által vezetendő adatbázis a hozzáférhetetlenné tételi határozatokról. Azokba csak a bíróság, a felügyeletet gyakorló ügyészség és az Országgyűlés illetékes bizottságának tagjai tekinthetnek be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.