Néhány százezerért vette meg HM-lakását Budai Gyula

Komoly kedvezménnyel vásárolta meg honvédségi szolgálati lakását Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, Fodor Lajos HM-államtitkár és Deák Lajos miniszteri biztos is - derül ki a tárca hivatalos tájékoztatójából.

Arról a Népszabadság számolt be korábban, hogy - számos honvédségi dolgozó mellett - a jelenlegi kormány alkalmazásában állók és a HM-ingatlanok eladása miatt vizsgálatot kezdeményezők is vásároltak lakásokat. Akkor a tárca lapunknak azt mondta: ezek a vásárlások etikusak voltak, szemben a szocialista kormányzás idején történt tranzakciókkal. Arról azonban, hogy Budai, Fodor és Deák mennyiért jutott hozzá a lakásokhoz, nem adtak tájékoztatást.

Harangozó Tamás szocialista politikus írásbeli kérdésére viszont Hende Csaba szakminiszter már kiadta a vonatkozó adatokat.

A NOL számára rendelkezésre álló dokumentumok szerint Budai - aki legutóbbi interjúnkban nem emlékezett a pontos vételárra - alig néhány százezer forintért vehette meg a közel hárommilliósra értékelt belvárosi, Balaton utcai 53 négyzetméteres szolgálati lakását. A vételár 842 ezer forint volt, amelynek tíz százalékát fizette ki Budai a szerződéskötéskor, a fennmaradó összeget havi háromezer forintjával törlesztette, majd 1998 márciusában a még fennálló 700 ezer forintos vételárat egy összegben kívánta kifizetni, és ezért újabb kedvezményt kapott; a ténylegesen befizetett vételárhátralék mindössze 424 ezer forint lett.

Fodor Lajos, a HM jelenlegi közigazgatási államtitkára - aki a hűtlen kezelésgyanús ügyekről nemrég tájékoztatót tartott - szintén vásárolt ingatlant: egy XIV. kerületi 115 négyzetméteres és 8,8 millió forintra értékelt lakást nem egészen egymillió forintért. Fodor egyébként, a szintén katona édesapja szolgálati lakását is megvette testvérével közösen: egy 3,4 milliós ingatlant, alig több mint háromszázezer forintért.

A miniszteri biztos Deák János pedig egy XI. kerületi, 28 milliós lakáshoz jutott alig több mint nyolcmillió forintért. Hende Csaba szakminiszter hivatali ideje alatt egyébként összesen három HM-lakást adtak el, ezen tranzakciók elindítását azonban még Szekeres Imre (MSZP) idejében kezdeményezték.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajtótájékoztatót tart
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajtótájékoztatót tart. Téma: Feljelentés az Álomsziget ügyében. 2010.12.01. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.