Alibit próbált gyártani a romagyilkosságok vádlottjának

Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának korábbi munkaadóját, F.-né Ny. Évát a Budapesti Nyomozó Ügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.

A gyanú szerint a nő a bíróságon hamis alibit próbált igazolni Kiss Árpádnak, hogy a férfi enyhébb büntetést kapjon. F.-né Ny. Évát tanúként hallgatták meg a perben, és többször is ellentmondásba keveredett saját korábbi vallomásaival. A bíró többször is figyelmeztette, végül hamis tanúzás miatt feljelentést tett.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: F.-né Ny. Éva a gyanú szerint a nyomozás során tett vallomását megváltoztatva a tárgyaláson valótlan nyilatkozatot tett, azért, hogy az elsőrendű vádlottnak alibit biztosítson, illetve cselekménye tárgyi súlyát csökkentse. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vele szemben büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt folytat eljárást.

Az M1 hírműsorában elhangzott: kihallgatásán F.-né Ny. Éva nem tett vallomást, és tagadta, hogy bűncselekményt követett el. A gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

A romagyilkosságok ügyében a Budapest Környéki Törvényszék első fokon 2013. augusztus 6-án tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot, Csontos István pedig 13 év fegyházat kapott. Az eljárás adatai szerint Kiss Árpád, a testvére, Kiss István és Pető Zsolt - mindhárman biztonsági őrként dolgoztak az F.-né Ny. Éva által üzemeltetett szórakozóhelyen - 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként. A négy férfit 2009 augusztusában fogták el egy debreceni szórakozóhelyen, amelyet F.-né Ny. Éva üzemeltetett. Az ott tartott házkutatásnál egy rejtekhelyen fegyvereket találtak - hangzott el a Híradóban.

Az ügy másodfokú tárgyalása áprilisban kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, ítélet május 8-án várható.

A per április 17-i tárgyalási napján egy ismertetett jelentésből kiderült, hogy a büntetőügy koronatanújának számító F.-né Ny. Éva ellen nyomozás folyik hamis tanúzás miatt. A nő ellen még 2014 áprilisában tett feljelentést Miszori László, az ügyben első fokon eljáró bíró tanács elnöke.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.