Magyarország mintha még mindig nem fogta volna fel, mi történt. Fegyveres rasszisták előre kitervelten, hidegvérrel, az éj leple alatt sorozatban támadtak rá találomra kiválasztott, gyanútlan és békés romákra, felnőttekre és gyerekekre. Halottakat, súlyos sebesülteket, lélekben egész életükre megnyomorított, hozzátartozóikat és barátaikat sirató embereket hagytak maguk után.

Honfitársaink az áldozatok, és – akár tetszik, akár nem – honfitársaink a gyilkosok is. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint az volt a céljuk, hogy félelemben tartsák a teljes cigány lakosságot. Zűrzavart akartak, pánikot, háborúvá fajuló frontális etnikai szembeszegülést. Vérgőzös rettegést, ami csak buggyant elmék fantazmagóriájában képes megszületni. Ez akkor is így van, ha az ártatlanság vélelme miatt  a jogerős ítéletig nem állíthatjuk bizonyosan, hogy valóban azok az elkövetők, akik ellen vádat emelnek.

A társadalom nem volt olyan mentális állapotban, hogy megakadályozhassa az öldöklést, és nincs tudása ahhoz, hogy kifejezze fájdalmát és szolidaritását. Ha egyáltalán létezik ilyen. Az emlékrendezvényeken hömpölygő tömeg helyett legfeljebb csak néhány százan vesznek részt, az elpusztított romák tiszteletére készített szobrot a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség templomának kertje fogadta be, mert közterületen nem akadt számára hely.

Nincs erőnk ahhoz sem, hogy legalább azzal számot vessünk, mi minden vezetett a borzalomhoz. Például az éveken át legyintve megtűrt szélsőjobboldali összejövetelek, mint a Verőcén rendezett Magyar Sziget. Ahol, úgy látszik, főként csak a náci-nyilas – adott esetben törvénytelenül működő – portálok tudósítói a szívesen látott vendégek. A legitim sajtó munkatársait olyan vegzatúrának teszik ki, mintha nem is idehaza, hanem Észak-Koreában lennénk. A főszervező ostorral a kezében várja a Hetek című lap – szabad mozgásukban erősen korlátozott – újságíróit, gátlás nélkül trágárkodik, zsidózik, fenyegetőzik. Nincs miért aggódnia, hisz hatalommal bíró politikus: a Jobbik országgyűlési képviselője.

A szocialisták és liberálisok korrupciós botrányai, és sok minden máson túl ezek a szó nélkül hagyott rendezvények, az egyre durvább cigányellenes kifakadások ágyaztak meg a szélsőjobb választási sikerének. A Jobbik most már parlamenti pártként védelmezi a hátországát. Nyilvánvalóan más a felelőssége annak, aki közönyösen hallgat vagy nemtörődömségből félrefordítja a fejét, mint annak, aki érzelmileg, szóban, netán tevőlegesen is bátorítja a rasszista erőszakot. De akárhogyan csűrjük és csavarjuk, a meggyilkolt romák – közös áldozataink.