Áldásuk az alaptörvényre

Az államival azonos módon biztosítják a katolikus intézmények finanszírozását - Semjénék módosították a vatikáni megállapodást.

Az államival azonos módon biztosítják a katolikus egyházi intézmények finanszírozását - ezt tartalmazza a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti korábbi megállapodás módosítása, amelyet hétfőn írt alá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius Budapesten. Az eseményen részt vett Erdő Péter bíboros is.

Semjén Zsolt az Országházban tartott ünnepélyes aláírás után kiemelte: a megállapodás kitér az adó egy százalékának a kérdésére, a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére. Emellett rendezik a római Pápai Magyar Intézet régóta húzódó ügyét is - jelezte.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese méltatta az 1997-es megállapodást, amely szavai szerint kiállta az idők próbáját. Megjegyezte: amikor olyan törvények, jogszabályok születtek, amelyek a megállapodással ellentétesek voltak, azokat az Alkotmánybíróság mind megsemmisítette. Kiemelte: a megállapodást azért kellett módosítani, mert a jogszabályi környezet alapvetően megváltozott. Példaként említette az új alaptörvényt, az egyházügyi törvényt és az oktatási törvényeket, továbbá az adójogszabályok változásait. Hozzátette, a bizottság a módosítás kidolgozásakor nagy munkát végzett, amiért Semjén Zsolt külön köszönetet mondott a magyar állam nevében.

Az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes jelezte: a nemzetközi megállapodást törvényjavaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek, teljes egészében akkor lesz megismerhető.

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius kifejezésre juttatta az apostoli nunciatúra "örömét és megelégedettségét" a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti dokumentum ünnepélyes aláírásával kapcsolatban. Rámutatott: ezzel az aktussal zárult egy sokéves munka és "a végső megegyezésig tartó konzultációk" sora.

Szólt arról, hogy az 1997-ben megkötött megállapodás módosításáról van szó "a Magyarország és a Szentszék közötti kiváló kapcsolatok jegyében". Emlékeztetett arra: 1997-ben a szerződés "a kifejezetten vallásos intézmények közszolgálati tevékenységének finanszírozását" szabályozta.

Úgy fogalmazott: kötelességüknek tartották a szerződés módosítását az új alaptörvény kihirdetése és az ezzel kapcsolatos megváltozott jogszabályi környezet miatt. Rámutatott: az egyház nem kér magának privilégiumokat, hanem "nyugodt körülmények között szeretné folytatni" évezredek óta zajló nevelő és szociális tevékenységét, "és örömmel látja, hogy az állam ezt elismeri és biztosítja hozzá a működéshez szükséges financiális eszközöket."

Alberto Bottari de Castello megjegyezte, a szerződés aláírásának témáját "pozitív kommentárok kísérték" Áder János köztársasági elnök vatikáni látogatásakor is, a katolikus egyházfő pedig felhatalmazta őket arra, hogy aláírják a dokumentumot.

Hozzátette: az apostoli nunciatúra örömét, elismerését és háláját fejezi ki mindkét delegáció tagjainak, és reméli, hogy a kölcsönös tisztelet és a közös munka jegyében lehet folytatni ezt a munkát. A nunciatúra külön köszönetet mondott Erdő Péter bíborosnak.

Az eseményen részt vett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, Hölvényi György egyházügyekért felelős államtitkár, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Soltész Miklós szociális államtitkár is.

A kormányfő tavaly júniusban hatalmazta fel a kabinet képviselőit a szerződés módosításának előkészítésére.
Erdő Péter bíboros, prímás csaknem egy évvel ezelőtt, a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság budapesti ülése után azt mondta: a törvények változása következtében az egyezményekben is meg kell tartani azokat a garanciákat, amelyeket a rendszerváltozás óta adtak. Az esztergom-budapesti érsek akkor kiemelte, hogy az állami és az egyházi fenntartású intézményeket egyenlően kell finanszírozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.