Abszurd jogszabályt akar elfogadni a Fidesz

Nincs a világon olyan parlament, amely a saját működési rendjét meghatározó előterjesztéseket az ellenzékkel folytatott előzetes konzultáció nélkül tűzné napirendre – vélik a szocialisták, ezért az országgyűlési törvény és a Házszabály általános vitája előtt egyeztetést kezdeményeznek.

A parlament jövő heti napirendjének módosítását kezdeményezi az MSZP. A szocialista frakció álláspontja szerint az Országgyűlésről szóló törvénytervezetről és a Házszabályról szóló parlamenti határozat módosítását célzó előterjesztésről kizárólag ötpárti egyeztetést követően kezdhetnék meg az általános vitát.

A jogszabályok előkészítésébe a frakciókat ezúttal sem vonták be, hiszen mindkét javaslatot önálló képviselői indítványként nyújtották be (azokat a fideszes Lázár János és Gulyás Gergely, illetve a KDNP-s Harrach Péter jegyzi). Ebben az esetben a jogalkotási törvény szerint nincs szükség semmilyen egyeztetésre.

Egy normálisan működő demokráciában elképzelhetetlen, hogy a parlament működését szabályozó törvényt vagy a Házszabályt módosító indítványt az ellenzékkel folytatott előzetes egyeztetés nélkül nyújtsanak be – jelentette ki kérdésünkre Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetjének vezetője.

A szocialisták hétfőn napirend előtt javasolni fogják, hogy a tervezetek általános vitája kedden ne kezdődjék meg, hanem arról előbb folytassanak ötpárti egyeztetést. A politikus ugyanakkor kijelentette: az előterjesztések parlamenti vitáján abban az esetben is részt vesznek, ha a javaslatukat elutasítják, és több módosító indítványt is be kívánnak nyújtani.

Lamperth emlékeztetett rá, hogy amikor 1994-ben módosították a Házszabályt, a kétharmados többség birtokában is együttműködtek az ellenzékkel, és a mindenkori parlamenti kisebbség jogosítványait erősítő javaslatokat fogadtak el. Akkor került be a Házszabályba például az azonnali kérdések órája, amikor bárki tetszőleges tárgyban tehet fel kérdéseket a kormány tagjainak.

Felvetődik ugyanakkor, hogy az Országgyűlésről szóló előterjesztés nem alaptörvény-ellenes-e, de ezt még a hét végén szakértők bevonásával vizsgálni fogják – tájékoztatott Lamperth. Így egyelőre további részletekkel nem kívánt szolgálni.

A javaslatok kapcsán a szocialista politikus leszögezte: ha azokat változatlan formában fogadják el, a házelnök túlzottan nagy hatalommal rendelkezik majd, ami teljesen indokolatlan. Így amikor a parlament határozatképtelen, maga dönthet a képviselőnek az ülésről történő kizárásáról, akit az őrökkel mindjárt ki is vezettethet a teremből. Erre akár illetlen kifejezések használata miatt is sor kerülhet, s ugyancsak a házelnök mondja meg, mi illő, s mi nem.

Szerencsésebb lenne – állítja Lamperth –, ha maga a jogszabály határozná meg, hogy tilos például a felszólalások során rasszista, kirekesztő, mások emberi méltóságának vagy becsületének csorbítására alkalmas fordulatokat használni.

A szocialisták szerint az is elég abszurd, hogy a parlament elnöke rendészeti jogosítványokat kap, és maga irányítja majd az újonnan létrehozandó országgyűlési őrséget. A Ház tekintélyének a megőrzésére természetesen szükség van, de ehhez nem kell egy önálló fegyveres szervezet – véli Lamperth, hozzátéve: nem kellene pisztolyos embereknek sétálgatniuk a parlamenti folyosókon.

Ugyancsak aggályos – állítja a politikus –, hogy a Házszabály tervezete visszamenő hatályú rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen a frakcióalakításhoz szükséges létszám tízről tizenkét főre emelése, illetve az a kitétel, amely szerint frakciót alakítani „az előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz, vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak”.

Arra a felvetésünkre, hogy egyértelműen a Demokratikus Koalíció önálló frakciójának megakadályozása lehet a cél, Lamperth csak annyit mondott: az új párt vezetői nyilván másként ítélik meg az MSZP-ből történt kiválásuk következményeit, ha már akkor is tudják, hogy változnak a képviselőcsoport alakításának feltételei. A bajnokság közepén még a fociban sem illik átírni a szabályokat – tette hozzá. 

Többet keresnek majd a képviselők, nő a frakciók állami támogatása

Az ideinél 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre a parlamenti frakciók, ha a Ház elfogadja az új országgyűlési törvényt, amelyet várhatóan jövő héten kezdenek tárgyalni a képviselők.

Az MTI számítása szerint mind az öt képviselőcsoport jobban jár majd jövőre.
 Most a frakciók a működésükkel járó kiadásokra havonta 5,8 millió forintot kapnak, a kormánypártok ezen felül eddig képviselőnként a 232 ezer forintos alapdíj 60 százalékának megfelelő összeget vehettek igénybe, az ellenzéki pártok pedig annak 90 százalékát.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz idén nagyjából 445 millió forintból gazdálkodhat. A szocialista frakció 190, a Jobbiké 185, a kereszténydemokrata képviselőcsoport 131, az LMP pedig 107 millió forintot kap ebben az évben.

Az új országgyűlési törvény azonban tovább növelné a frakciók anyagi támogatását. Eszerint minden képviselőcsoport megkapná havonta a 750 ezer forintra – a helyettes államtitkári illetmény összegére – emelkedő képviselői alapdíj tízszeresét: 7,5 millió forintot. Ezenfelül a kormánypártok képviselőnként az alapdíj húsz, az ellenzékiek annak harminc százalékára tarthatnának igényt, a független képviselőknek pedig az alapdíj 35 százaléka járna.

A Fidesz-frakció így 497 millió forint támogatást kaphat jövőre, 52 millióval többet, mint idén. Az MSZP-frakció támogatása 220, a Jobbik képviselőcsoportjáé 214 millió forint lehet a következő évben – nagyjából 15-15 százalékkal több az ideinél –, míg a KDNP 157 millió forintot, az LMP pedig 131 milliót kaphat 2013-ban.

Ezen túl a frakciók a képviselőcsoport működéséhez és a képviselők tevékenységéhez szükséges irodai berendezésre és felszerelésre, illetve az irodáik működtetésével összefüggő kiadások biztosítására képviselőnként a 750 ezer forintos tiszteletdíj tíz százalékának megfelelő összegű keret felhasználására jogosultak.

A képviselők javadalmazását is újraszabályozó országgyűlési törvényjavaslat változtat a képviselők lakhatási támogatásának rendszerén is. Eszerint ők az Országgyűlés hivatali szervezete által biztosított legalább 35, de legfeljebb 50 négyzetméteres budapesti lakás használatára jogosultak, kivéve, ha akár a politikus, akár a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója rendelkezik fővárosi ingatlannal.

Most viszont az is bekerült az előterjesztésbe, hogy a hivatal – ha nem a tulajdonában álló ingatlant biztosít –havonta 187,5 ezer forintért bérelhet lakást vagy szállodai szobát a vidéki képviselőknek. Ez meglehetősen soknak tűnik, mert ennyi pénzért lényegesen nagyobb lakást is lehet bérelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.