Akkora volt a debreceni mutyimágnes, hogy mindenki csak nézett

A szocialisták észrevettek egy gyanús földeladási tervet, mire a nemzeti földalapkezelő visszakozott, mégsem bocsátja árverésre a debreceni reptér melletti földet.

Az állami földeladások keretében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) árverésre bocsátott egy debreceni legelőt a helyi reptér közelében 15,9 millió forintos kikiáltási áron. Csakhogy a szóban forgó – 0493/58 helyrajzi számú – terület szerepel abban a tavalyi kormányrendeletben, amelyet a Debrecenben megvalósuló ipari telephelyek kialakítása érdekében hoztak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró közigazgatási hatóságok kijelölésére.

A debreceni repülőtér látképe. Megművelték volna?
A debreceni repülőtér látképe. Megművelték volna?
Oláh Tibor / MTI

Magyarán az NFA úgy árverezi el a területet, hogy oda ipari telephelyet terveztek vagy terveznek. Ami nem is csoda, hiszen a 8,1 hektáros legelő kiválóan megközelíthető: a 47-es főút mellett, a debreceni repülőtér közelében van. Az NFA hirdetménye szerint jelenlegi bérlője M. Éva Ilona, aki 2035-ig kapta meg a bérleményt.

Bár Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az NFA honlapján található köszöntőjében azt írja: „Azé legyen a föld, aki megműveli!", ebben az esetben nem biztos, hogy a reptér melletti földet meg fogják művelni.

A kiírásról korábban megkérdeztük Gőgös Zoltán szakpolitikust, az MSZP elnökhelyettesét, aki azt mondta: ha az NFA nem tudott róla, hogy ez a terület szerepel a szóban forgó kormányrendeletben, az eléggé komoly szakmai hiba. Még nagyobb a baj, ha tudott róla. Gőgös szerint így fennállhat a gyanúja annak, hogy bizonyos jól értesült érdekcsoportok az árverésen potom összegért megveszik a legelőt, majd ha aktuálissá válik ott egy ipari telephely kialakítása, akkor sokszoros haszonnal eladják a területet. Mint mondta, reméli, hogy nem nyerészkedésről van szó, hanem figyelmetlenségről, de ha mindez szándékos, akkor a nyilvánosság ereje segíthet az ügylet megakadályozásában.

Az NFA megkeresésünkre azt állította, a szervezet a Nemzeti Földalapról szóló 2010-es törvény felhatalmazása alapján árverés útján értékesíti a földrészleteket a közhiteles ingatlan-nyilvántartás és a vonatkozó jogszabály szerint. Közölték: tekintettel arra, hogy a szóban forgó földrészlet – mint beruházással érintett ingatlan – szerepel az említett kormányrendelet mellékletében, a szervezet azt nem kívánja értékesíteni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.