– Aznap, amikor bejelentették az átigazolását, egy vállalkozó történetesen a 30 milliójáért tüntetett az Alexandra háza előtt...
– Én meg százmillióért tudnék tüntetni egy másik ház előtt. De inkább írok.
Az Agrárbárókat úgy írtam meg, hogy már tudott volt az Ulpius bukása.
– Az Agrárbárók legfontosabb cselekményfolyamában új magyar nábobok úgy akarnak piacot szerezni Oroszországban, illetve Azerbajdzsánban, hogy cserébe még az uniót is elárulnák a posztszovjet titkosszolgálatnak. Ezt a fikciót olyan mélységben ágyazza be a jelenbe, annyi adatot, tényt, nyilvánvalónak látszó összefüggést pakol mellé, hogy az az érzésem támadt, ez csak egyfelől akcióregény, másfelől egy súlyos figyelmeztetés: vigyázzunk, figyeljünk.
– Hát igen, figyeljünk. Van itt egy helyzet ugyanis, amelyet nem az agrárbárók kreáltak, nem is a magyar miniszterelnök – akárki is ő –, ez a helyzet, tőlük függetlenül jött létre. A probléma a következő:
Magyarország ma két és félszer annyi élelmiszer- és agrárterméket állít elő, mint amennyit meg tud enni-inni. Ezer okból úgy alakult, hogy ezeket a terméket nem tudják a párizsi szupermarketekben eladni, hanem csak a sok időzónás Oroszországban, Azerbajdzsánban...
De közben kreálódott egy másik helyzet, amelyben konkrétan kitiltották az unió és így Magyarország agrártermékeit a piacukról. A valós Magyarország valós agrárbáróit, akik irtó befolyásos emberek, ez súlyosan érinti, tehát reagálniuk kell.
– Ön szerint léteznek olyan fickók ebben az országban, akik képesek lennének ilyen galádságra?
– Ezt nem kommentálom.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– De azt elárulja, hogy látott-e maga előtt konkrét arcokat, amikor a figuráit komponálta? Például a fiatal feleséget tartó, tévécsatorna-tulajdonos, kövér, vadászó főoligarchát vagy a negyvenéves miniszterelnököt, akinek száz trafikja van, gátlástalan, és vidéki polgármester volt?
– A hőseimnek konkrét arcuk van, ki van szögezve a falamra a fotójuk. De tisztán egy valódi arccal sem esnek egybe.
Ezek fantomképek. A szeme az egyik embertől van, az orra a másiktól, a füle egy harmadiktól.
– Érthetem akkor úgy, hogy több valódi magyar oligarchából vannak összegyúrva?
– Akár.
– Az állandó főhőshöz, André Calvihoz ki szolgált mintaként?
– Két volt magyar idegenlégiós. Amikor dossziés voltam, és francia idegenlégióban forgattam, akkor találkoztam velük.
– Nem láttuk képernyőn 2008 óta. Miért?
– Ez egy logikus evolúció eredménye. Az ötvenperces tévéműsor is csak egy stádiuma volt a karrieremnek. Előtte rövidebbeket csináltam, a Dosszié harmincperces műsorként indult, még előbb, a híradóban egyperces anyagokat.
Fejlődtem a szakmám során, úgy érzem, egyre hosszabb, terjedelmesebb tartalmakban tudom fenntartani az érdeklődést.
Egyébként még a közelmúltban is voltak tévés munkáim, még mentem le Afrikába forgatni három éve is ... Húsz évből nem pörög ki az ember csak úgy, hogy szevasztok.
– Sosem látjuk viszont a tévében?
– Sohase mondd, hogy soha. Ha valami olyanra keresnének, ami érdekel, lehet hogy foglalkoznék vele, de most nem.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Februárban azt írta neten, hogy egyre kínosabb magyarnak lenni a világban az Orbán-kormány ténykedése miatt. Feltételezzük, hogy azóta még kínosabb lehet.
– Annak idején irtózatosan félremagyarázták, amit írtam, de oké, miért írok olyat, amit félre lehet magyarázni?! Februárban, például a nizzai piacon a magyarokról nem gondoltak többet, mint amennyit Kelet-Európáról, általában. Magyarországról csak a tájékozottabbaknak voltak mélyebb ismereteik, nekik romlott a véleményük az elmúlt években, ezt én tartom. Egyre többet kellett magyarázkodni. A menekültválság óta azonban más a helyzet. A francia–olasz és a német világban, ahogy az egész ügy mindenkit megoszt, mi is nagyon megosztók vagyunk. Dél-Franciaországban, ahol sok az észak-afrikai, az emberek fele azt gondolja, hogy strammok vagyunk. A német újságokban Orbánt csak úgy emlegetik, hogy Orbán, már azt sem mondják, hogy Viktor vagy Ministerpräsident.
Annyira intenzíven vettünk részt ebben az ügyben, hogy a magyar miniszterelnök nevét az a 80 százalék is megtanulta, aki azt viszont most sem tudja, ki a lengyel, a román vagy a szlovák miniszterelnök. Évekre megváltozott a magyar imázs,
aki utált minket, még jobban utál, aki szeretett, még jobban szeret. Úgy is felfoghatjuk tehát, hogy ez az imázs javult. Furcsa csavar.
– Kávékereskedőként és kávéházlánc-tulajdonosként is ismert. 34 Café Freit számoltam meg a neten, van már a nevét viselő kávéház Dublinban, a svédországi Halmstadban és Csíkszeredán is. Oroszországban nem akar piacot szerezni?
– Az orosz piacról tárgyaltunk egy olyan másfél évvel ezelőtt, Szentpéterváron lett is volna egy beruházó, de aztán szétesett az orosz piac, annyit esett a rubel, hogy minden 50 százalékkal drágábbá vált volna.
– A következő, 2017-re ígért regénye alcíme azt lebegteti, hogy Magyarország a németek csatlósa lesz. Addigra felejtsük el a keleti orientációt?
– Azt ne, de addigra szerintem sokkal nagyobb ügy lesz az, hogy Németországhoz milyen viszonyunk fűződik.
