galéria megtekintése

„Aki utálta a magyarokat, az most még jobban utálja”

Az Ulpius-ház beomlása után a kiadó sikerszerzője, Frei Tamás az Alexandrához igazolt, ott jelent meg a minap új könyve, negyedik akcióregénye, az aktuálpolitikával igen alaposan átszőtt Agrárbárók. Lapunknak adott interjújában Frei elárulta, hogy létező figurákból vágta össze a könyvében szereplő oligarchák portréit, és úgy látja, hogy a menekültügyben tanúsított magyar magatartás nemhogy nem rontotta, inkább javította országunk imázsát. Aki utált, az jobban utál, de aki szeret, az jobban szeret.

– Egyes találgatások szerint legalább százmillió forintnyi veszteséget okozott önnek az Ulpius-Ház beomlása. Tényleg ekkora a kár?

– Ennél nagyobb. Hét év veszteségéről van szó. De a végén nem fogok ekkorát bukni. A helyzet furcsasága, hogy Magyarországon a nem megkapott jövedelem után is be kell fizetni az adót. Ezt megtettem, ezt az összeget, úgy 36 milliót, valóban elbuktam, de – és én ezt Ronaldo-pénznek nevezem –, az új kiadómmal olyan szerződést kötöttem, hogy néhány év alatt ebből a veszteségből valamennyi csak visszajön. Sőt, remélem, hogy a jelentős része visszajön.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Ez a kiadó az Alexandra, amelyről szintén nem mondható el, hogy minden perspektívából nézve szilárd bástya volna. Miért éppen ők?

– Magyarországon eleve sincsenek szilárd bástyák. De én megbízom Matyi Dezsőben, mert a szemébe néztem, és azt gondoltam, hogy megbízom benne. Tekintve, hogy semelyik nagy amerikai vagy német kiadó nem állt sorba, meg hogy magyar író vagyok, és abból főzök, amim van, úgy ítéltem meg, hogy a jelen helyzetben az Alexandráé a legjobb ajánlat.

 

– Aznap, amikor bejelentették az átigazolását, egy vállalkozó történetesen a 30 milliójáért tüntetett az Alexandra háza előtt...

– Én meg százmillióért tudnék tüntetni egy másik ház előtt. De inkább írok.

Az Agrárbárókat úgy írtam meg, hogy már tudott volt az Ulpius bukása.

– Az Agrárbárók legfontosabb cselekményfolyamában új magyar nábobok úgy akarnak piacot szerezni Oroszországban, illetve Azerbajdzsánban, hogy cserébe még az uniót is elárulnák a posztszovjet titkosszolgálatnak. Ezt a fikciót olyan mélységben ágyazza be a jelenbe, annyi adatot, tényt, nyilvánvalónak látszó összefüggést pakol mellé, hogy az az érzésem támadt, ez csak egyfelől akcióregény, másfelől egy súlyos figyelmeztetés: vigyázzunk, figyeljünk.

– Hát igen, figyeljünk. Van itt egy helyzet ugyanis, amelyet nem az agrárbárók kreáltak, nem is a magyar miniszterelnök – akárki is ő –, ez a helyzet, tőlük függetlenül jött létre. A probléma a következő:

Magyarország ma két és félszer annyi élelmiszer- és agrárterméket állít elő, mint amennyit meg tud enni-inni. Ezer okból úgy alakult, hogy ezeket a terméket nem tudják a párizsi szupermarketekben eladni, hanem csak a sok időzónás Oroszországban, Azerbajdzsánban...

De közben kreálódott egy másik helyzet, amelyben konkrétan kitiltották az unió és így Magyarország agrártermékeit a piacukról. A valós Magyarország valós agrárbáróit, akik irtó befolyásos emberek, ez súlyosan érinti, tehát reagálniuk kell.

– Ön szerint léteznek olyan fickók ebben az országban, akik képesek lennének ilyen galádságra?

– Ezt nem kommentálom.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– De azt elárulja, hogy látott-e maga előtt konkrét arcokat, amikor a figuráit komponálta? Például a fiatal feleséget tartó, tévécsatorna-tulajdonos, kövér, vadászó főoligarchát vagy a negyvenéves miniszterelnököt, akinek száz trafikja van, gátlástalan, és vidéki polgármester volt?

– A hőseimnek konkrét arcuk van, ki van szögezve a falamra a fotójuk. De tisztán egy valódi arccal sem esnek egybe.

Ezek fantomképek. A szeme az egyik embertől van, az orra a másiktól, a füle egy harmadiktól.

– Érthetem akkor úgy, hogy több valódi magyar oligarchából vannak összegyúrva?

– Akár.

– Az állandó főhőshöz, André Calvihoz ki szolgált mintaként?

– Két volt magyar idegenlégiós. Amikor dossziés voltam, és francia idegenlégióban forgattam, akkor találkoztam velük.

– Nem láttuk képernyőn 2008 óta. Miért?

– Ez egy logikus evolúció eredménye. Az ötvenperces tévéműsor is csak egy stádiuma volt a karrieremnek. Előtte rövidebbeket csináltam, a Dosszié harmincperces műsorként indult, még előbb, a híradóban egyperces anyagokat.

Fejlődtem a szakmám során, úgy érzem, egyre hosszabb, terjedelmesebb tartalmakban tudom fenntartani az érdeklődést.

Egyébként még a közelmúltban is voltak tévés munkáim, még mentem le Afrikába forgatni három éve is ... Húsz évből nem pörög ki az ember csak úgy, hogy szevasztok.

– Sosem látjuk viszont a tévében?

– Sohase mondd, hogy soha. Ha valami olyanra keresnének, ami érdekel, lehet hogy foglalkoznék vele, de most nem.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Februárban azt írta neten, hogy egyre kínosabb magyarnak lenni a világban az Orbán-kormány ténykedése miatt. Feltételezzük, hogy azóta még kínosabb lehet.

– Annak idején irtózatosan félremagyarázták, amit írtam, de oké, miért írok olyat, amit félre lehet magyarázni?! Februárban, például a nizzai piacon a magyarokról nem gondoltak többet, mint amennyit Kelet-Európáról, általában. Magyarországról csak a tájékozottabbaknak voltak mélyebb ismereteik, nekik romlott a véleményük az elmúlt években, ezt én tartom. Egyre többet kellett magyarázkodni. A menekültválság óta azonban más a helyzet. A francia–olasz és a német világban, ahogy az egész ügy mindenkit megoszt, mi is nagyon megosztók vagyunk. Dél-Franciaországban, ahol sok az észak-afrikai, az emberek fele azt gondolja, hogy strammok vagyunk. A német újságokban Orbánt csak úgy emlegetik, hogy Orbán, már azt sem mondják, hogy Viktor vagy Ministerpräsident.

Annyira intenzíven vettünk részt ebben az ügyben, hogy a magyar miniszterelnök nevét az a 80 százalék is megtanulta, aki azt viszont most sem tudja, ki a lengyel, a román vagy a szlovák miniszterelnök. Évekre megváltozott a magyar imázs,

aki utált minket, még jobban utál, aki szeretett, még jobban szeret. Úgy is felfoghatjuk tehát, hogy ez az imázs javult. Furcsa csavar.

– Kávékereskedőként és kávéházlánc-tulajdonosként is ismert. 34 Café Freit számoltam meg a neten, van már a nevét viselő kávéház Dublinban, a svédországi Halmstadban és Csíkszeredán is. Oroszországban nem akar piacot szerezni?

– Az orosz piacról tárgyaltunk egy olyan másfél évvel ezelőtt, Szentpéterváron lett is volna egy beruházó, de aztán szétesett az orosz piac, annyit esett a rubel, hogy minden 50 százalékkal drágábbá vált volna.

– A következő, 2017-re ígért regénye alcíme azt lebegteti, hogy Magyarország a németek csatlósa lesz. Addigra felejtsük el a keleti orientációt?

– Azt ne, de addigra szerintem sokkal nagyobb ügy lesz az, hogy Németországhoz milyen viszonyunk fűződik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.