galéria megtekintése

Akció: gyanúsan olcsón adnák el a belvárosi ingatlant

A belvárosi képviselő-testület nem vette napirendre azt az ellenzéki indítványt, amely vizsgálóbizottságot hozna létre, hogy kiderüljön: miként értékeltek egy eladásra szánt ingatlant idén 112 millió forintra, miközben 2012-ben – alacsonyabb piaci árak mellett – még 154 millióra taksálták?

Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője szerint ki kell deríteni, nem játszott-e össze az értékbecslővel az ügyvédi iroda, amely az október 20-i testületi döntés alapján 78 millió forintért vásárolhat meg egy 237 négyzetméteres Deák Ferenc utcai ingatlant. Az önkormányzatnak is dolgozó Sándor és Társai Ügyvédi Iroda a helyiséget nagyjából annyi ideje, fél éve bérli, amennyi ahhoz szükséges, hogy az eladási árból 30 százalék kedvezményt kapjon.

A szocialista Steiner Pál szerint tudatos vagyonvesztésről lehet szó, ami felveti a hűtlen kezelés gyanúját is. Ha nem tárgyalnak az ügyről – tette hozzá –, az megalapozza a feltevést, hogy a kerület vezetőinek van mit takargatniuk. Az eseti bizottságról szóló indítványról formai okból még csak szavazni sem lehetett, de Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester azt állította, készíttetnek egy kontrollértékbecslést, mielőtt aláírná a kifogásolt szerződést.

Ingatlanvásár: ebben a házban található az iroda
Ingatlanvásár: ebben a házban található az iroda
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

 

A tranzakció több sebből is vérzik. Juhász Péter pár napja hozta nyilvánosságra azt a vételi ajánlatot, amelyet egy másik cég tett az ingatlanra. Ennek a vállalkozásnak 145 millió forintot is megérne az irodahelyiség, és vállalta: ha kedvező választ kap, egy hónapon belül fizet. Ám az önkormányzat ezzel érdemben nem is foglalkozott, miközben kedvenc ügyvédi irodájának alig több mint feleennyiért adná el az ingatlant.

Kétségtelen, hogy a bérlőt elővásárlási jog illeti meg, ám az általunk megkérdezett ügyvédek ­szerint ez csak annyit jelent: ha valaki magasabb összegű ajánlattal áll elő, ugyanannyiért a bérlő is megveheti a helyiséget. Ilyen esetben a kedvezőbb ajánlatot ismertetni kell az elővásárlási jog jo­gosultjával, s annak el kell döntenie, hajlandó-e ugyanannyit ­fizetni. Ha nem, az ingatlan másé lesz.

Forrásaink szerint ilyenkor a tulajdonos önkormányzat nem is mérlegelhetne, mert ha eladási szándékát kinyilvánította, a jobb ajánlatot el kell fogadnia. Kérdéses legfeljebb az lehet, hogy a bérlőt változatlanul megilletné-e a 30 százalékos kedvezmény. Az viszont biztos, hogy az elővásárlási jog sajátos értelmezése miatt az önkormányzat mindenképpen sok tízmilliót veszíthet.

Juhász Péter feljelentést tesz, ha így írja alá a szerződést a fideszes kerületi vezetés
Juhász Péter feljelentést tesz, ha így írja alá a szerződést a fideszes kerületi vezetés
Földi Imre / Népszabadság

A megkérdezett ügyvédek álláspontja egyértelmű: ha egy ingatlant a lehetséges eladási árnál sokkal olcsóbban értékesítenek, az a hűtlen kezelés gyanúját veti fel. Van, aki azonban ennél is továbbment, mert szerinte a tranzakció előzményei összességében is kétségekre adnak okot. Aggályos pél­dául, hogy az egyebek mellett az önkormányzati ingatlanok eladásában közreműködő ügyvédi iroda a Deák Ferenc utcai helyiséget éppen a kedvezményhez szükséges ideig bérelte, az ár meghatározásához pedig új értékbecslőt vontak be.

Juhász Péter közölte: ha a szerződést változatlan feltételekkel köti meg az önkormányzat, akkor feljelentést tesz. Az ügyészség azonban hivatalból is léphetne, mert a „közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében keresetet indíthat a szerződés semmisségének megállapítása” végett. Ennek valószínűsége ebben az ügyben persze csekély. A polgári törvénykönyv szerint ugyanakkor a szerződés semmisségére bárki más is hivatkozhat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.