galéria megtekintése

A munkaerőhiány miatt üresek a polcok a Tescóban

15 komment


Batka Zoltán

Hetek óta üres polcok fogadják az egyik XIV. kerületi Tesco Expressben azokat, akik húst szeretnének vásárolni. Olvasónk szerint csirkét kapni szinte képtelenség, általában néhány doboz darált sertéshús, illetve szeletelt sertéskaraj van csupán.

Gyakran hiányoznak a kínálatból a tejtermékek is. Az üzletben dolgozók zöme pedig szemmel láthatóan nagyon fiatal, vélhetően diákmunkások. Nem ez az üzlet az egyetlen az itthon amúgy piacvezető láncnál, ahol fennakadások vannak.

A kormánypárti Magyar Idők úgy tudja: országosan gondokat okoz a Tesco a gyáli elosztó központjában előállt munkaerőhiány. Ott ugyanis sorra mondanak fel a dolgozók, a töb­biek pedig már nem bírják az iramot.

 

„Ideális esetben is hetekre van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a cégnél a normális ügymenet" – erősítették meg az információt lapunk forrásai, hozzátéve: nem csak a gyáli központban van probléma.

Olykor akadozik az utánpótlás
Olykor akadozik az utánpótlás
Mediaworks

A friss áru fele szerintük ott fog megrohadni a másik – a herceghalmi – raktárban, ahol a szállítóautók torlódnak. A munkaerőhiány mértékére jellemző, hogy információink szerint a Tesco nemrégiben több nagy beszállítóját is arra kérte, hogy a megszokott gyakorlattal ellentétben ne a logisztikai központba, hanem egyenesen az üzletekbe szállítsa a termékeket.

Úgy tudjuk, Gyálon jelenleg a munkatársak 20-30 százaléka hiányzik, és mivel a létszámot pontosan a forgalomhoz tervezték, ha bárki kiesik, a többiek munkaterhe azonnal nő. Az utóbbi időszakban pedig egyre többen mentek el a cégtől az állandóvá vált túlmunka és az alacsony fizetés miatt: a fizikai dolgozók a cég által kínált bruttó 180 ezerért már nem vállalják el a munkát. Akik mégis, azok közül is sokan távoznak a terheléssel szembesülve. Az áruházlánc így diákokkal és kölcsönzött munkásokkal próbálja megoldani a problémát, de hiába töltik fel az üres álláshelyeket, a gyakorlatlan újoncok sokszor csak a tapasztalt kollégák teljesítményének 70 százalékát tudják nyújtani.

A herceghalmi frissáru-raktárban munkáskéz még akadna, de mivel – úgy hírlik – a nemrégiben prágai központúvá tett cég vezetése úgy döntött, hogy a kiszállító autóknak a visszaúton is felrakodva kell közlekedniük, azaz árut kell felpakolni például a helyi beszállítóknál, jelentős késések, csúszások keletkeztek.

Természetesen megkerestük a Tescót is az üggyel kapcsolatban. A cég egy mondatban válaszolt: „a problémát átmeneti, szezonális készlethiány okozza", kollégáik pedig folyamatosan dolgoznak a megoldásán.

Rendszerhiba

Volt olyan ágazati elemző, aki arra hívta fel lapunk figyelmét: a nagyáruházak krónikus munkaerőhiánya e láncok szerkezeti válságáról árulkodik. Mint arról mostanában rendszeresen beszámolunk: a kiskereskedelemben gyakran diákmunkásokat alkalmaznak, akkora a munkaerő­hiány. Bár a Tesco versenytársai érdeklődésünkre csak néhány tucat betöltetlen helyről tettek említést, az álláshirdető portálokon most is szép számmal találni hipermarketes ajánlatokat. Piaci megfigyelők szerint ma már a nagy alapterületű, több tízezer terméket áruló üzletek egyre nehezebben tudják kitermelni a versenyképes dolgozói fizetéseket, míg a kisebb, 800-1200 cikket tartó diszkontok – a Lidl, a Penny Market, vagy éppen az Aldi – könnyebben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.