galéria megtekintése

Így ússza meg a végrehajtást Mikola István

15 komment


Spirk József

Mikola István válóperes ügyvédje megszerezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárát is fenyegető követelést. Mostantól a válóperes ügyvéd szorongathatja a bedőlt svájci frankos hitellel az államtitkár volt feleségét és annak gyerekét. Mikola azt állítja, semmit sem tud saját ügyvédje akciójáról. Az ügy hátterében egy elmérgesedett vagyonmegosztási vita áll.

Panasszal fordult az ügyvédi kamarához Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár volt felesége. Fülemen Róza azt kifogásolja, hogy a fideszes politikus ügyvédje néhány hete megvásárolta az MKB Banktól a család bedőlt devizahitelét. Az ügyvéd korábban Fülemen Rózának is dolgozott, ezért pontos információi lehettek a volt feleség kiszolgáltatott anyagi helyzetéről.

A válóperben is közreműködő Méhes László szokatlan akciójával lényegében kimentheti Mikolát a végrehajtás alól, viszont a korábbinál is bonyolultabb helyzetbe hozta az elvált asszonyt és családját.

A külügyi államtitkárról a 2015 februárjában beadott vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy kezességvállalás miatt végrehajtó foglalta le ingatlanait és két autóját.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiadott akkori közlemény szerint az történt, hogy Mikola István feleségének lánya az első lakásának megváráslásakor 60 ezer svájci franknak megfelelő banki hitelt vett fel, amelynek törlesztéséért Mikola vállalt kezességet.

A hitelt felvevő családtag 2008-ban férjével és időközben született gyerekeivel Németországba települt, a hitel törlesztését pedig beszüntette. A hitelt folyósító pénzintézet Mikola Istvánt mint kezességvállalót találta meg, és – végrehajtón keresztül – zárolta a minden vagyontárgyát.

A hivatalos magyarázatban pár dolog azonban nem stimmelt:

● a hitelt nem a külföldre település, hanem a megduplázódott törlesztőrészletek miatt nem tudták fizetni

● Mikola kezes volt a hitelügyletben, Fülemen panasza szerint azonban haszonélvezőként is szerepelt a szerződésben

● rajta kívül a volt felesége is ugyanebben a pozícióban volt a hitelszerződés szerint

● a Mikola vagyonnyilatkozatában szereplő és végrehajtás alá került ingatlanok túlnyomó részét a volt feleség ajándékozta a házasságuk idején a politikusnak.

"Teljesen ledöbbentem, amikor május végén megkaptam az MKB Bank levelét, amelyben minden előzetes tájékoztatás nélkül kész tényként bejelentették, hogy a követésüket átruházták a volt férjem jogi képviselőjére. Azt hittem, ez valami vicc lesz, hogy egy olyan ügyvéd, aki korábban nekem is dolgozott, most ellenem folytathatja a végrehajtási eljárást"

– mondta a Nol.hu-nak Fülemen Róza, aki biztos benne, hogy a bank csak és kizárólag Mikola István politikai befolyásának engedve adhatta el az amúgy 2014 óta per alatt álló hitelkövetelést.

Fülemen szerint az államtitkár személyesen ment be, és tárgyalt a bankkal a hitelkövetelésről.

Mikola István
Mikola István
Népszabadság

Az állítással kapcsolatban a Népszabadság megkereste Mikola Istvánt, ő azonban a külügy sajtóosztályán keresztül megküldött levelében nem válaszolt arra, valóban tárgyalt-e az MKB Bankkal. Azt állította, hogy egy hivatalos postai értesítésből tudta meg, hogy az MKB Bank követelését Méhes László kivásárolta. Az okmány sajnos nem tartalmazott az ügyletre vonatkozó számszerű adatokat sem, így azt sem tudta megmondani, hogy ügyvédje mennyit fizetett a 16 milliós problémás adósság átruházásáért.

Mikola azt is állította, hogy a kezességvállalása miatt a vagyonnyilatkozatában feltüntetett tételek jelenleg is végrehajtás alatt állnak, és a fejlemények – tudomása szerint – volt felesége tulajdonát "eddig sem érintették, és ezek után sem érintik".

Az MKB Bank a banktitokra hivatkozva nem adott információt a konkrét ügyről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.