Adónyomozók szállták meg az ORÖ székházát

Az adónyomozók iratokat foglaltak le pénteken reggel az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházában a szervezetnél zajló költségvetési csalás ügyével összefüggésben – értesült több forrásból a RomNet.

Miközben az Országos Roma Önkormányzat kihelyezett közgyűlést tart a Szabolcs megyei Kisvárdán, a szervezet fővárosi, Dohány utca 76. alatti székházában a NAV Bűnügyi adónyomozói iratlefoglalást tartottak. A RomNet három embert látott iratmappákkal távozni az épületből, akik beültek gépkocsijukba és elhajtottak.

Sárközi Alexandra alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője a RomNet-nek megerősítette, hogy a NAV pénzügyi nyomozói intézkedtek az ORÖ Dohány utcai székházában. A szóvivő a RomNet érdeklődésére tudatta azt is, az ORÖ „Híd a munka világába" programjával kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség rendelt el nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.

Éjszaka darálták le az iratokat

A Romnet az Országos Roma Önkormányzat egyik lungo dromos, vidéki képviselőjének közlése alapján a héten adott hírt arról, hogy éjjel, titokban semmisítik meg az ORÖ dokumentumait és pénzügyi elszámolásainak adatait a szervezet Dohány utcai székházában. A képviselő múlt csütörtökön késő este a szervezet Dohány utcai székháza közelében parkolt le, és arra lett figyelmes, hogy a hivatalvezetői irodában ég a villany. Mivel a munkaidő már lejárt, és az ügyfélfogadás is szünetelt, gyanakodni kezdett, hogy betörők járhatnak az irodában. Ezért rendőrt hívott, majd a kiérkező két járőr jelenlétében befeszítették az irodaajtót. Megdöbbenve tapasztalták, hogy működött az iratmegsemmisítő gép, és azzal már több száz oldalnyi hivatalos dokumentumot ledaráltak.

A képviselő elmondása szerint senkit nem találtak az épületben, de a hivatalvezető irodájában Farkas Flórián elnökségének idejére vonatkozó dokumentumok megsemmisítése zajlott. Az íróasztalon mappákban álltak a dokumentumok, amelyekre az volt írva, „problémás elszámolások”. A képviselő az iratmegsemmisítést dokumentálva telefonjával fényképeket készített.

Mindeközben Kisvárdán

Habár ma 11 órára hirdették meg az Országos Roma Önkormányzat ülését Kisvárdán, a képviselők értetlenül álldogáltak a tanácsteremben, a gyűlés csak 12 után kezdődött el. A késés oka állítólag az volt, hogy Hegedüs István elnök Farkas Flórián exelnökkel tárgyalt az épület különhelyiségében. A várakozó képviselők között téma volt a NAV ma reggeli akciója az önkormányzat budapesti székházában: többen azt mondták, a botrány valószínűsíti az elnökség közelgő lemondását.

Mint beszámoltunk róla: a romák országos önkormányzatának mai ülésén a tervezett napirendi pontok között két gazdasági tárgyú előterjesztés szerepel: a zárszámadás (praktikusan a tavalyi költségvetési beszámoló) elfogadása és a 2015-ös költségvetés módosítása. A közgyűlési meghívó mindkét esetben Bence Gábornét, az ORÖ gazdasági vezetőjét tünteti fel előterjesztőként.

Az ORÖ pénzügyi helyzetét vizsgáló, ellenzéki képviselőkből alakult „alternatív bizottság” tagjai arra jutottak, hogy csalás készül. A közgyűlés szerintük 2014-re 700 millió forintos költségvetést hagyott jóvá, a zárszámadásban viszont 2,6 milliárd forintos kiadás szerepel. A különbség tehát 1,9 milliárd forint, márpedig ennek keletkezéséről a közgyűlésnek nincs információja. A bizottság kilátásba helyezte, hogy mindenki ellen feljelentést tesz, aki megszavazza a törvénysértőnek tartott zárszámadást.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.