Áder: az ország olyan, mint a család

Az ország olyan, mint a család: rajtunk múlik, milyenné tesszük életünket, rajtunk múlik, hogy felelősséget vállalunk-e egymásért, vagy a széthúzás útját járjuk - jelentette ki Áder János.

A köztársasági elnök ezt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) huszonöt éves jubileumi ünnepségén, Budapesten mondta.

Az államfő - aki elmondása szerint elsősorban nagycsaládos édesapaként, és nem köztársasági elnökként mondott köszönetet az egyesületnek negyedszázados munkájáért - hangsúlyozta: a családban hatalmas erő lakozik.         

"Egyedül minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen" - emelte ki a nagy családok jelentőségét, és reményét fejezte ki, hogy a NOE még hosszú időn át képes lesz átadni az erről szóló tudást a felnövekvő nemzedékeknek.

Áder János köszöntőjében hosszan sorolta azon nagyjainkat, akik sokgyermekes csalásban nevelkedtek. Közöttük említette Teleki Blankát, aki a 19. században úttörő szerepet vállalt a nők tanuláshoz való jogának kiszélesítésében, Vörösmarty Mihályt vagy Tamási Áront, de, mint mondta, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök is öt testvér mellett nevelkedett.

Az államfő - akinek két legidősebb gyermeke most lép ki az életbe, a harmadik most válik nagykorúvá, a legkisebb pedig még kisiskolás - a mese világához hasonlította a családi életet, amely küzdelmes, kalandos, próbatételekkel teli, mégis a jó, a szép és az igaz mozgatja, a tisztességes szándék motiválja.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár üzenetértékűnek nevezte, hogy a NOE huszonöt éve áll ki a családok és a rászorulók érdekei mellett. Mint mondta, ez az üzenet azokhoz is szól, akiknek a családja szétesőben van, az egyesület ugyanis őket is felkarolja, nem taszítja el pusztán azért, mert kudarcos volt az életük egy része.

Romboló ideológiák, melyek később éreztetik hatásukat

A kormány számára is kiemelten fontosak azok a törekvések és értékek, amelyeket az egyesület is megfogalmazott, immár negyedszázada - hangsúlyozta. Ezek között említette a családok támogatását, valamint a társadalmi szemléletváltás előmozdítását.     

Mint mondta, az elmúlt 20-25 évben romboló ideológiák, gondolatok is sújtották a családokat mind a politikában, mint az oktatásban, mind a médiában, és elképzelhetőnek tartotta, hogy ezek következményei csak évtizedek múlva éreztetik hatásukat a társadalomban.     

Az államtitkár köszönetet mondott az egyesületnek az eddig elvégzett munkáért, mindazért, amit a családok mellett a férfiak és a nők kapcsolatáért, a házasság értékének megőrzéséért, a szexualitás tisztaságáért tettek.     

Mohay Tamás, a NOE elnökhelyettese a három vagy több gyermeket vállalók áldozatvállalására hívta fel a figyelmet. Mind mondta, ezt az áldozatot a háztartások 4 százaléka hozza meg, miközben a gyermekek negyede ezekben a családokban nő fel Magyarországon.     

Felelevenítette az egyesület alakulásának évét, amikor még a pártok is csak kezdetleges formában voltak jelen, és amikor bevezették az eltartottak létszámát figyelmen kívül hagyó személyi jövedelemadózás rendszerét. Emlékeztetett arra is, hogy a rendszerváltást követően is voltak évek, amikor a konzervatív értékeket valló egyesület megjelenése nem volt kívánatos a közéletben vagy a médiában.     

"A családok akkor esnek szét, amikor tagjai között az értő és szeretetkapcsolat helyett a hatalmi viszonyok kerekednek felül" - fogalmazott az elnökhelyettes, aki szerint így lehet ez egy civil szervezettel és a társadalommal is. Hangsúlyozta: a NOE a továbbiakban megőrzi civilségét.     

Az eseményen megjelent Sólyom László volt köztársasági elnök is.  

14 ezer tagcsalád, 250 helyi szervezet

Az 1987-ben alakult, mára mintegy tizennégyezer tagcsaládot és 250 helyi szervezetet magába foglaló Nagycsaládosok Országos Egyesülete már ifitagozattal is rendelkezik, amely a fiatalok körében népszerűsíti a családos életformát. A szervezet több alapítványt is létrehozott: az Otthon Segítünk Alapítvány a tapasztalatok közvetlen átadására alakult, míg a Családjainkért Alapítvány a rászorulókat segíti. A NOE 2004 óta tagja az Európai Nagycsaládos Szövetségnek, 2001-ben pedig megalapította a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, amely a határon túli magyar családokat szervezi közösséggé.
    

Áder János köztársasági elnök felszeleteli a születésnapi tortát a Nagycsaládosok Országos Egyesületének 25 éves jubileumi ünnepségén
Budapest, 2012. október 20. Áder János köztársasági elnök (j) felszeleteli a születésnapi tortát a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) 25 éves jubileumi ünnepségén a Szent Margit Gimnáziumban 2012. október 20-án. Mellette Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (j2). MTI Fotó: Kovács Tamás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.