galéria megtekintése

Áder és Komorowski: magyar, lengyel jó barát

1 komment

MTI
MTI

A két nép barátságát méltatta a magyar-lengyel barátság napja alkalmából tartott egri díszünnepségen Áder János köztársasági elnök és Bronislaw Komorowski lengyel államfő szombaton.

Áder János a Gárdonyi Géza Színházban tartott rendezvényen azt mondta: a lengyel és a magyar nép barátsága a térség más népeinek is követendő példa lehet. Bronislaw Komorowski pedig a kapcsolatok továbbfejlesztésének fontosságát hangsúlyozta.

A magyar köztársasági elnök kiemelte, hogy a két népet összeköti szabadságvágya, függetlensége és ragaszkodása európai államiságához, ezek történelemformáló erőnek bizonyultak. "A lengyelek és a magyarok szabadságszeretete nagyban járult hozzá Európa újraegyesítéséhez és megújulásához" – tette hozzá.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Bronislaw Komorowski lengyel államfő és felesége, Anna Komorowska a magyar és lengyel nyelven tartott szentmise előtt az egri bazilikában, a magyar-lengyel barátság napján, 2014. március 22-én. MTI Fotó: Komka Péter
 

Áder János felidézte: a magyarok 1939-ben sokféleképpen segítették a lengyeleket, akik ezrével vették Magyarország felé az irányt. Mint mondta, ezzel követték az évszázados utat, amelyet az 1848-ban a császári seregből megszökő és a magyar seregben harcoló lengyel katonák köveztek ki. Kossuth seregében minden huszadik tiszt lengyel volt.

Felelevenítette azt is, hogy 1956 októberében sok magyar a poznani történések miatt vonult az utcára, ebből a szolidaritási tüntetésből született meg a forradalom, amely Kelet-Közép-Európa más nemzeteinek is példát és reményt jelentett. Az államfő szólt azokról a lengyelekről is, akik ezekben az időkben vért adtak és gyógyszert küldtek az élet-halál harcot vívó budapestieknek.
A köztársasági elnök a lengyel és a magyar nép közötti lelki rokonság eredetét keresve Krúdy Gyulát idézte, aki azt írta: "talán két más nemzete nincsen a világnak, amelyeknek hagyományaiban, mesemondásában annyi gondolat élt volna a szabadságról, erről a csodálatos csillagról, amelyet a Kárpátok felett láttak tündökölni mindig azok, akik a nagy hegyektől északra vagy délre laktak".

Az államfő ezt azzal egészítette ki, hogy "a barátság nem a szavakban lakik, hanem közös történeteinkben, közös emlékeinkben, egymás iránti érzéseinkben".

Idézte a török ellen magyar földön harcoló egykori lengyel költőt, Adam Czahrowskit is, aki Eger várát "a vitéz emberek bátor iskolájának" nevezte. Egy másik lengyel költő, Stanislaw Worcell szavaival élve pedig azt mondta: "Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak."
Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a két nép barátságának történelmi, földrajzi, kulturális és vallási vonatkozásai is vannak, és fontosnak nevezte a kapcsolatok továbbépítését. Ebben pedig nagy szerepet játszanak a személyes tapasztalatok, ismeretségek is - tette hozzá.

Mint fogalmazott, a több mint ezer esztendőre visszatekintő kapcsolatokban a történelmi kötelékeken túl a saját tapasztalatok "a barátságunk örömteli pillanatait mutathatják meg" - mondta.

A lengyel köztársasági elnök szólt arról is, hogy Egerben a harmadik legnagyobb turisztikai csoportot a lengyelek jelentik. Mint mondta, a borokon keresztül is megismerhető a lengyel-magyar barátság titka.

Hősi idők

Vissza kell emlékezni a hősi időkre - tette hozzá -, hangsúlyozva, hogy ma már a két nép kapcsolatainak előnyeiről is beszélni lehet.
Áder János és Bronislaw Komorowski egri programjuk során délelőtt szentmisén vettek részt a bazilikában, majd a várban felavatták a második világháborús lengyel menekültek befogadását megörökítő emléktáblát.

Áder János köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadja a kétnapos magyarországi látogatásra érkező Bronislaw Komorowski lengyel államfőt Budapesten, a Szent György téren 2014. március 21-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Amikor 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország lengyel menekültek ezreinek adott otthont. A hevesi megyeszékhely 1939 és 1944 között 750 lengyel menekültet fogadott be, a várban volt a lengyel tiszti tábor.

Az Országgyűlés 2007-ben hozott határozatot - a lengyel parlamenthez hasonlóan - arról, hogy minden évben március 23-án megünneplik a magyar-lengyel barátság napját annak emlékére, hogy 2006-ban Sólyom László köztársasági elnök és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrött felavatta az első köztéri Magyar-lengyel barátság emlékművet, és akkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.

Przemysltől Tarnówig

2007 óta ezt a napot évente felváltva ünneplik a két országban az államfők, valamint a testvérvárosok és a baráti társaságok képviselőinek jelenlétében. Első alkalommal, 2007-ben a lengyel kárpátaljai vajdaságban fekvő Przemysl, a rákövetkező évben Debrecen, 2009-ben a dél-lengyelországi Krosno, 2010-ben Óbuda-Békásmegyer, 2011-ben a nagy-lengyelországi (Wielkopolska) vajdaság székvárosa, Poznan, 2012-ben pedig Ópusztaszer, 2013-ban Tarnów volt a barátsági nap házigazdája.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.