Abszurd és önkényes Fidesz-csata Esztergomban

Újabb félmillió forintos bírságot szabott ki jogerősen a megyei bíróság Esztergom önkormányzatára, mivel a város több éve nem helyezi vissza hivatalába a korábban törvénytelenül elbocsátott jegyzőt - erről az érintett, Csomor Sándor tájékoztatta kedden az MTI-t.

Az érintett, Csomor Sándor tájékoztatása szerint visszahelyezésére 2007 óta jogerős ítélet kötelezi az esztergomi önkormányzatot. A mostani pénzbüntetés indoklásában a bíróság kimondta, az ítéletet a város "önként, de felhívás, és már háromszori pénzbírság kiszabása ellenére sem hajlandó végrehajtani". Csomor Sándor elmondta, a jogsértő állapot fenntartásáért az önkormányzatra eddig 1,7 millió forint bírságot szabtak ki, és számításai szerint a neki megítélt kártérítésekkel, illetve az ügyvédi költségekkel együtt csaknem 50 millió forint kár érte a várost.

A jegyző szerint az önkormányzat jelenleg is naponta csaknem 38 ezer forintot köteles fizetni neki. A béréhez úgy jut hozzá, hogy havonta fizetési meghagyást bocsát ki az összegről, amelyet az önkormányzat megtámad, majd ő a jogerőssé váláskor inkasszót nyújt be a város folyószámlájára.

Csomor Sándort 2005 óta próbálja eltávolítani hivatalából az esztergomi önkormányzat: az élményfürdő építésével kapcsolatban ugyanis nem volt hajlandó aláírni olyan dokumentumokat, melyek törvényességéről nem volt meggyőződve. Több fegyelmi eljárást is folytattak ellene, ezeket a bíróságok törvénytelennek ítélték és kötelezték az önkormányzatot a jegyző foglalkoztatására.

Amikor Csomor egy képviselő-testületi ülésen kiosztotta a jogerős munkaügyi bírósági határozatot, amelyben visszahelyezték állásába, kicsalták a teremből, majd egy osztályvezetőt állítottak az ajtóba, hogy akadályozza meg a visszatérését, és négy órán át tárgyaltak az ügyéről. Az esetet leíró időszaki kiadványt helyreigazítás miatt beperelte az önkormányzat. A perben a Győri Ítélőtábla jogerős ítélete kimondta, hogy Meggyes Tamás polgármester Csomor Sándor ügyében félrevezette a testületet és magatartásával kárt okozott az önkormányzatnak.

Az ítélőtábla döntése után az ügyben állampolgári bejelentés alapján hivatali visszaélés bűntettében kezdett nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, s a napokban a képviselőtestület hat tagját idézte be tanúként - közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.