AB-határozatok örökbefogadókra várnak

Különös felhívást tett közzé az Eötvös Károly Intézet: az alaptörvény hétfői elfogadásával hatályon kívül helyezett alkotmánybírósági határozatok örökbefogadására szólít fel mindenkit, aki az alkotmányosságot fontos értéknek tartja.

„Annak érdekében, hogy az alkotmányosságnak az egyes alkotmánybírósági határozatokban megfogalmazott tételei túléljék a Nemzeti Együttműködés Rendszerének zavaros éveit, egy-egy hatályon kívül helyezett határozat örökbefogadására szólítjuk fel a jóérzésű állampolgárokat” – olvasható a felhívás az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet honlapján.

Az országgyűlés hétfőn az alkotmányt a következő rendelkezéssel egészítette ki: „Az alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat”.

Az intézet meggyőződése szerint a magyar alkotmányosságot ezzel felbecsülhetetlen veszteség éri. Azért, hogy „az alkotmányosságnak az egyes alkotmánybírósági határozatokban megfogalmazott tételei túléljék a Nemzeti Együttműködés Rendszerének zavaros éveit, egy-egy hatályon kívül helyezett határozat örökbefogadására szólítjuk fel a jóérzésű állampolgárokat”.

Kezdeményezik, hogy mindenki, akinek fontos az alkotmányosság, fogadjon örökbe egy szerinte jelentős alkotmánybírósági határozatot a hatályon kívül helyezettek közül. Az örökbefogadó ezzel azt vállalja, hogy a maga igényei és ízlése szerint – akár asztalkát állítva számára, bekeretezve, falra akasztva vagy szívébe fogadva – ápol, gondoz egy-egy elárvult határozatot.

Egy határozatot többen is örökbe fogadhatnak, de egy személy csak egy határozatot fogadhat örökbe. Az intézet azért, hogy megkönnyítse a választást, közread egy listát az általa legjelentősebbnek tartott határozatokról, de a felsorolásban nem szereplő határozatok örökbefogadása is lehetséges.

Örökbe fogadni a honlapon elérhető űrlap kitöltésével lehetséges. Az intézet vállalja az örökbefogadások tényének nyilvántartását, s az örökbefogadók listáját az adoptált határozatok számával együtt nyilvánosságra hozzák.

Az intézet azoknak az örökbefogadóknak, akik az örökbefogadással egyidejűleg háromezer forint adományt is nyújtanak, díszes oklevelet állít ki az örökbefogadásról, amit postán juttat el. Az adományt a hajléktalanok számára ellátást nyújtó Fűtött utca – éjjeli menedékhely és nappali melegedő – javára utalják át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.