A Velencei Bizottságnál elbukott az új alkotmány

Közzétette az Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottság azt az állásfoglalást, amelyet a magyar kormány kérésére készített a készülő alaptörvény egyes kérdéseiről.

A nyilvánosságra hozott dokumentum kifejezetten kemény bírálatokat fogalmaz meg.

A bizottság szerint aggályok merültek fel az alkotmányozási folyamat átláthatóságával kapcsolatban, és túl szorosnak tartják annak ütemtervét is. A testület emlékeztet arra: egy demokratikus alkotmányozási folyamatban a legfontosabb követelmény az átláthatóság, a nyitottság, illetve a vélemények sokféleségének kifejtését lehetővé tevő időkeret.

A Velencei Bizottság szerint nem lehet tartós, fenntartható szöveget létrehozni „széles körű és érdemi" vita nélkül, amelyben a civil szervezetek, a tudomány és a média is részt vesz. A Bizottság kritikával illette azt is, hogy a kormánypártok tavaly ősszel korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, és a testület hozzáteszi, sajnálja, hogy ez a korlátozás a tervek szerint a továbbiakban is fennmarad. A kormánypártok ezzel épp a saját maguk által meghirdetett céllal, az alapjogok erősítésével mennek szembe, véli a Bizottság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.