Gyerekeket lakatnak jól Orbán leveléből

Éhező esztergomi gyerekeket lakatna jól a legújabb konzultációs levél árából a vegyipari szakszervezet, ezért kéri: ha a címzettek nem kívánnak válaszolni, az újrahasznosítás érdekében juttassák el a küldeményt a VDSZ-hez.

Felháborító az újabb konzultáció, mert több száz millió forintot költenek arra, hogy olyan adókról és közterhekről kérdezzék az embereket, amelyekről a döntéshozók maguk között már régen határoztak – állítja közleményében a VDSZ elnöke. Ez álságos és csak a tömegek félrevezetését célzó eljárás, ami ellen a szakszervezeti szövetség határozottan tiltakozik.

Székely Tamás ezért arra kér mindenkit: küldje el a szervezethez, vagy a Benczúr utcai székházában kihelyezett kosárba dobja be a kormányzati levelet, ezzel is jelezve, hogy kikosarazzák a miniszterelnököt. Az összegyűlt papírt újrahasznosítják: hulladékként eladják, s a befolyó pénzből legalább egy tál meleg étel juttatnak éhező gyereknek.

Már részben elfogadott új adókról és közterhekről konzultálna a kormány, de a tapasztalatok szerint úgysem figyel a véleményükre senki - jelentette ki Székely Tamás. E szerinte azért is felháborító, mert a döntések előkészítése során senki nem kérdezte, mit akarnak az emberek.

Az elnök hangsúlyozta, hogy nem ez az első ilyen akció a vegyészeknél: korábban Orbán szociális konzultációs, később pedig a nyugdíjasoknak címzett küldeményeit gyűjtötték össze, s adták el használt papírként. Ebből több százezer forint gyűjt össze, s azt egy, az éhező gyerekeket támogató alapítványnak utalták át.

Most ugyanezzel a módszerrel szeretnék hasznosítani az újabb kormányfői kérdéseket is, s a bevételből a helyi politikai viták miatt rendszeresen étkeztetés nélkül maradt esztergomi óvodásokat fogják támogatni.

A VDSZ június 30-ig fogadja budapesti székházában a településeken, civil szerveződéseknél és a szakszervezeteknél összegyűjtött küldeményeket. A csomagokat személyesen vagy levélben is el lehet juttatni a VDSZ-hez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.