Márciustól már nem hoz fontos döntéseket a kormány

A választások előtti 4-6 hétben már nem hoz fontosabb, a személyi ügyekkel, az állami vagyon átruházásával, támogatási szerződésekkel kapcsolatos döntéseket a kormány. A Fidesz szerint ez 'cinikus átverés'.

Szollár Domokos szóvivő a kormányülést követően elmondta: Bajnai Gordon miniszterelnök azért kezdeményezte a döntési moratórium bevezetését, mert bárki is alakítson új kormányt, annak nem akarják szűkíteni a mozgásterét.

A moratórium értelmében március elsejét követően, az új kormány megalakulásáig nem lehet új vezetőket kinevezni sem a minisztériumoknál, sem a központi államigazgatási szerveknél, sem azok helyi intézményeinél.Április elsejétől az uniós pályázatok bíráló bizottságai nem tehetnek javaslatot projektek támogatására, illetve mostantól egészen a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárás írható ki, amelynek eredményéről a következő kormány kinevezését követően döntenek csupán.

A döntési tilalom példa értékű, európai lépése a Bajnai-kormányak, a magyar demokrácia történetében még nem fordult elő, hogy a választás évében a hivatalban lévő kormány a következő kabinet mozgásterére tekintettel legyen - hangsúlyozta a szóvivő. Szollár Domokos kérdésre válaszolva leszögezte: a döntés nem azt jelenti, hogy márciustól ügyvezetőként dolgozna a kabinet. A kormány működik majd és döntéseket hoz, de "kötelezettségvállalás, kinevezések, bebetonozás" nem történik március elseje után - fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy miért nem lehetett előbbre hozni a határidőket, a kormányszóvivő azt mondta: olyan értelmes határt húzott a kormány, amely nem veszélyezteti az ország működőképességét, mégis megteremti a következő kabinet mozgásterét. Emlékeztetett: 2002-ben a két választási forduló között, a második forduló után a leköszönő kormány kötelezettségvállalásai megkötötték utódja "kezét".

"Nyolc év alatt már minden pénzt elköltöttek, elloptak, már minden mozdíthatót eladtak, minden közösségi tulajdont elherdáltak, minden fontos posztra bebetonozták az MSZP-s haverokat. Most az utolsó hónapra van képük moratóriumot hirdetni? A Gyurcsány-korszakot le kell majd lezárnia a következő kormánynak, mégpedig úgy, hogy - moratórium ide vagy oda - a szocialisták minden egyes döntését kivizsgáljuk, és indokolt esetben az elszámoltatás sem fog elmaradni" - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.