A TV2 visszatámad

Kizárólag politikai haszonszerzés céljából támadja a TV2 eladását az ellenzék – ezt állítja közleményében a csatorna.

A TV2 alaptalannak tartja és visszautasítja az MSZP és az Együtt-PM politikusainak korábbi nyilatkozataikat, amelyben azt követelték, hogy a német ProSiebenSat.1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden részletét, így a valódi vevők kilétét.

A tévétársaság hétfőn azt közölte az MTI-vel: felháborítónak és visszásnak tartja, hogy a politikusok a nemzetközi és hazai szabályoknak megfelelő eladási szerződést megkérdőjelezve, saját maguknak nyilvánosságot teremtve, azt politikai haszonszerzés céljaira próbálják felhasználni.

Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke január 3-ai közös sajtótájékoztatójukon a kereskedelmi csatorna eladását "állami eszközökkel elkövetett gazdasági puccsnak" minősítették, és megkérdőjelezték, hogy a TV2-t valóban Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg, szerintük ők strómanok.

A TV2 hétfőn közleményt adott ki, amelyben megismételte korábbi közlését, miszerint Simon Zsolt és Yvonne Dederick a nemzetközi és a hazai jogszabályokat betartva kötöttek megállapodást a német médiavállalattal a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt. eladásáról.

"Újfent kijelentjük, melyet mind a TV2, mind pedig a ProSiebenSat.1 igazgatósági tagja, Conrad Albert úr nyilvánosságra hozott üzenetében megerősített: a tárgyalási folyamatban a ProSiebenSat.1 képviselőin, valamint a vevőkön, Simon Zsolton és Yvonne Dedericken kívül kizárólag kitűnő hírnévvel rendelkező neves, nemzetközi vállalati tranzakciókban jártas jogi cégek vettek részt" - szerepel a kommünikében, hozzátéve: más, harmadik személyt vagy hozzá kötődő érdekelt felet nem vontak be a tárgyalásokba.

Közölték azt is, hogy a vevők személyesen írták alá a részvényvásárlási megállapodást, amelynek eredményeként együttesen és egyenlő arányban tettek szert a médiavállalkozás részvényeinek 100 százalékára, saját tulajdonú akvizíciós társaságuk által.

A tulajdonosváltást követően a TV2 a 2012-ben elfogadott több éves stratégia mentén folytatja tevékenységét - tudatták. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a TV2-csoportnak tavaly több mint 10 százalékkal nőtt az árbevétele, az analóg kikapcsolásnak, valamint a 2015-től bevezetendő terjesztési díjnak köszönhetően pedig belép a terjesztési piacra, ahol a nézettségének megfelelő részesedés megszerzése után 6-8 milliárd forintos bevételnövekedéssel számol.

Hozzáfűzték: a TV2 folytatja programjainak fejlesztését, amelyek között kiemelt szerepet szán a hírműsorainak. A tévétársaság közleményében cáfolta Braun Róbert kijelentését, amelyben politikai részrehajlással vádolta a televíziót.

"Kijelentjük, hogy a csatorna a BBC nemzetközileg elfogadott sztenderdje szerint szerkeszti hírműsorait." Eszerint, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérései által is alátámasztott kétharmad-egyharmad arányban biztosít lehetőséget a kormány és ellenzéki oldalnak a véleményartikulálásra, és a jövőben is eszerint jár el, lehetőséget adva minden releváns politikai erőnek álláspontja kifejtésére - fűzték hozzá.


A TV2 a fenti közleménnyel lezártnak tekinti az ügyet, a továbbiakban nem kíván reagálni az adás-vétellel kapcsolatos, egyértelműen a politikai hangulatkeltést szolgáló vádaskodásokra - zárta közleményét a csatorna.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.