A szocialista „belgák” levele

A személyi kérdések a választások utánra való halasztását kéri tucatnyi ismert szocialista politikus a kongresszusi küldötteknek címzett levelében. A levélírók kikelnek „az ifjúsági köntösbe öltözött hatalmi technokraták és szervezetfoglaló, tisztújítási matematikusok” ellen, akik „nem tudják megmenteni a politikai baloldalt”.

Tucatnyi szocialista politikus levélben fordul a párt kongresszusi küldötteihez azt javasolva: az MSZP vigye végig az országgyűlési ciklust, a hátralévő hónapokban dolgozzon ki karakteres és érvényes baloldali válaszokat a nehéz szociá-lis, gazdasági helyzetre, és csak a választások után tartson tisztújítást.

A magukat „belgáknak" nevező levélírók között van Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság elnöke, Hajdu László XV. kerületi polgármester, Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, Tóth József XIII. kerületi polgármester, Alexa György, Gy. Németh Erzsébet, Juhászné Lévai Katalin, Bókay Endre, Halmay Gáborné, Kárpáti Tibor, Dér Zsuzsanna, Schiffer János, Szabó Gyula és Vitányi Iván MSZP-s képviselők.

A dokumentum arra hívja fel a figyelmet: a kongresszust megelőző kicsinyes viták közepette elsikkadni látszik a lényeg, az, hogy a szocialistáknak feladatunk van: meg kell állítaniuk a gazdasági válságot, és szembe kell szállniuk a társadalmi békét súlyosan veszélyeztető pártokkal, mozgalmakkal.

A levél szerint az MSZP kipróbált derékhadát, az egyéni körzeteket nyert országgyűlési képviselőket, a sikeres pol-gármestereket, önkormányzati politikusokat, és mindenekelőtt, az alapszervezetekben dolgozó tagságot, a párt többségét nem érintik meg az elmúlt időszak személyi vitái, és most várnak a hívó szóra, készek a közös cselekvésre. „Egymást keresik a különféle platformokba, munkacsoportokba tömörült szocialisták, hogy ismét megmutathassák, amire már többször képesek voltak: összefogni, összekapaszkodni, és kivezetni a Magyar Szocialista Pártot, a magyar baloldalt a jelenlegi nehéz helyzetéből" - áll a levélben.

Véleményük szerint azonnal neki kell látni a feladatoknak, nem pedig politikai tartalom nélküli személyi kérdésekkel foglalkozni. „A baloldali eszmék, a különböző platformok vitájában lehetünk eltérő véleményen, lehetünk »vallonok« vagy »flamandok«. Közösségünk szolgálatában azonban csak országukat egybetartani akaró belgákként viselkedhe-tünk. Ezért mi - ha úgy tetszik »a belgák« - azok vagyunk, akik a most kibontakozott konfliktusban középen állunk, és egyetlen fontos dolgot látunk magunk előtt: a pártegység megerősítését, és egy baloldali program mielőbbi kidolgozását" - olvasható a dokumentumban.

A levélírók szerint ők is vitáznak közös múltról, a baloldal általuk is szükségesnek tartott megújításának módszereiről, abban viszont egyetértenek, hogy „az ifjúsági köntösbe öltözött hatalmi technokraták és szervezetfoglaló, tisztújítási matematikusok nem tudják megmenteni a politikai baloldalt".

Az aláírók az MSZP helyzetének javítása érdekében azt tartják a legfontosabbnak, hogy a kongresszus személyi kérdések helyett folytasson politikai vitát a ciklus utolsó évének teendőiről, kezdje meg a programalkotást, és a jövő évi választásra való felkészülést valamint készítse elő a következő kongresszust, amelyen a párt megnevezi miniszterelnök-jelöltjét, és jóváhagyja országos listáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.