A szakszervezetek szembeszegülnek a válságkezelő programmal

A miniszterelnök nem fogadta el a szakszervezetek követeléseit, de nem utasította el a közszférában kialakult helyzetről szóló értékelésüket sem – így foglalható össze az a mai megbeszélés, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett a közszolgálatban dolgozókat tömörítő szakszervezetekkel.

Jelképes, figyelemre méltó gesztust gyakoroltak ma a pécsi közgyűlés képviselői: a többségi szocialista és szabaddemokrata frakció indítványozta, hogy mondjanak le tiszteletdíjuk 10 százalékáról. A pénzügyi válsággal összefüggő kezdeményezést az  ellenzék is támogatja.

A Tasnádi Péter szocialista polgármester által benyújtott javaslat szerint már december elsején csökkenne a városvezetők illetménye, amellyel évente 12 millió forint megtakarítást lehetne elérni. Az indoklás szerint a kezdeményezés szolidaritás a köztisztviselőkkel, akiket érzékenyen érintenek a  jövő évi megszorítások. A polgármester tárgyalásokat tervez a városi cégek vezetőivel a  prémiumaikról.

A csúcsszinteken eközben kemény erőpróbák zajlanak. A miniszterelnök nem fogadta el a szakszervezetek követeléseit, de nem utasította el a közszférában kialakult helyzetről szóló értékelésüket sem – így foglalható össze az a mai megbeszélés, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett a közszolgálatban dolgozókat tömörítő szakszervezetekkel.

A kormányfő azért ezt a kört hívta meg, mert a válsághelyzet kezelését szolgáló megszorító intézkedések jelentősen sújtják a közszolgákat, hiszen jövőre nem emelkedik a bérük, s megvonják tőlük a 13. havi fizetésüket is. Az érintett szakszervezetek a napokban már erőteljesen tiltakoztak, kilátásba helyezték az egységes közszolgálati sztrájkbizottság felélesztését is. 

A tervezettnél lényegesen hosszabbra, csaknem kétórásra nyúlt találkozón a kormányfő világossá tette, hogy a kormány nem kívánja felmondani a közszolgálati sztrájkbizottsággal kötött a jelenleginél kedvezőbb feltételek között kötött megállapodást, a módosítását azonban szükségesnek tartja. Az egyezség szerint emelkedne a közintézményekben dolgozók reálkeresete. Gyurcsány Ferenc tegnap közölte: a jelenlegi számítások szerint nincs forrás, amelyből teljesíthetnék a szakszervezeti követeléseket. Fehér József, a SZEF alelnöke a Nolnak azt nyilatkozta: nem fogadják el a közszférát érintő megszorító intézkedéseket, a hét végén meghozzák a döntést a sztrájkbizottság felélesztéséről. 

A Fegyveres és Rendvédelmi  Szervek Érdekvédelmi Szövetsége már meg is alakította demonstrációs bizottságát. Ezt a lépést a mai miniszterelnöki találkozó eredményéhez kötötték. Kónya Péter, a tömörülés elnöke elmondta: felhívták Gyurcsány Ferenc figyelmét arra is, hogy több olyan jelzést kaptak, amely szerint ha a kormány meglépi a tervezett szigorításokat, ne számítson a lojalitásukra. A tárgyalások folytatódnak.

Tegnap egyébként a miniszterelnök kezdeményezésére délelőttre összehívták a Nemzeti Vagyongazdálkodási  Tanács rendkívüli ülését, ahol a kormányfő  arra kérte a grémiumot, hogy jövőre ne fizessen prémiumot, jutalmat az  állami vállalatok vezetőinek, az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíját pedig haladéktalanul csökkentsék – 10 százalékkal. Azt is kérte, hogy az  eddig ki nem fizetett idei jutalmak, prémiumok felvételéről  mondjanak le az állami cégvezetők.

Mindeközben a pécsi közgyűlés képviselőinek maguktól felajánlották: lemondanak illetményük 10 százalékáról. A gesztus értékű kezdeményezés  évente 12 millió forint megtakarítást jelenthet.  Az indoklás szerint a képviselők szolidárisak a köztisztviselőkkel, akiket érzékenyen érintenek a  jövő évi megszorítások. A polgármester tárgyalásokat tervez a  városi cégek vezetőivel is a prémiumaikról.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konzultációt folytat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetőivel.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konzultációt folytat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetőivel.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.