A sértett a legjobb nyomozó
– A legjobb pr-tanácsadó sem találhatott volna ki jobb antrét Önnek… Épp csak hivatalba lépett, „ismeretlenek” rátámadnak egy szolgálaton kívüli rendőrre, aki tetten ért tolvajokkal szemben próbált meg intézkedni, mire egyszeriben 240 rendőr szállja meg a települést, és reggelre minden gyanúsított bilincsbe verve várja az ügy folytatását…
– Az élet hozta így, de legalább nem kell hosszasan magyaráznom, miképpen képzelem el a jövőt Pest megyében. Így. Aki másra rátámad, aki bűncselekményt követ el, számítson arra, hogy a rendelkezésre álló minden erőt, technikát és tudást bevetjük annak érdekében, hogy a bűncselekményt ne tudja folytatni, illetve, hogy az elkövetőket azonosítsuk, elfogjuk, és a lehető legtöbb fellelhető bizonyítékkal együtt átadjuk őket az ügyészségnek.
– Akkor is mozgósítanak majd 240 embert, ha nem egy rendőrt, hanem egy egyszerű állampolgárt ér támadás?
– Minden esetben akkora erőt mozgósítunk, amennyi a bűncselekmény félbeszakításához és a tettesek elfogásához szükséges. Turán azért volt szükség ekkora erőre, mert meglehetősen nagy területet kellett átkutatni, lakásokat, családi házakat és melléképületeket, de jelentős kiterjedésű erdőséget is. Mindenképpen gyors eredményt akartunk elérni, hogy a turaiak lássák: következmények nélkül senki nem követhet el semmiféle bűncselekményt; nem lophat meg másokat, és rendőrre sem támadhat.
– Eddig megtehették?
– Nem szeretnék a múltról beszélni. Nem azért helyeztek erre a posztra, hogy elmagyarázzam Önnek, vagy bárki másnak, hogy az elődeim szerintem mit csináltak jól vagy rosszul.
– Egy kétéves kitérőt nem számítva, amikor Nógrád megye főkapitánya volt, Ön folyamatosan Pest megyében szolgált; közel 30 évet. Csak van véleménye arról, hogy az elődei mit csináltak jól vagy rosszul?
– Van, de azt megtartom magamnak.
– Elődei rendre arról panaszkodtak, hogy Pest megyében a legkisebb a százezer lakosra jutó rendőrök száma, s hogy Budapestről sok bűnöző jár ki „dolgozni” az agglomerációba…
– Pest megyében 3000 rendőr szolgál. Ez a létszám épp elég a törvényekben és más jogszabályokban, parancsokban ránk kiszabott feladatok ellátására. Ez egy igen jelentős erő, úgy kell a munkát megszervezni, hogy a lehető leghatékonyabban léphessünk fel, ha kell. Szükség esetén pedig számíthatunk a Készenléti Rendőrség támogató erőire, ahogy az Turán is történt. De ők nemcsak akkor jönnek, ha egy bűncselekmény vagy baleset miatt jelentős létszámerősítés kell. Velünk előre leegyeztetett tervek szerint folyamatosan járőröznek megyeszerte.
– Lehet, hogy sértő, de felteszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek Önt hallgatva (olvasva) az az érzése támad: azt várják Öntől, hogy legyen elégedett a létszámmal és a feltételekkel. Hát Ön elégedett…
– Sértő, de én nem vagyok sértődékeny, ebben a pozícióban nem is lehetek az. Ami tény: minket nem azért fizetnek az adófizetők, hogy folyton-folyvást telesírjuk a kötényüket a nehézségeinkkel. Elvárják tőlünk, hogy fenntartsuk a rendet és a közbiztonságot, ha bűncselekményt követnek el bárki sérelmére, elfogjuk a tetteseket. Természetesen nem fürdünk tejben-vajban, de messze nem olyan rossz a helyzet, hogy feltett kézzel várjuk a sorsunk beteljesülését.
– Rendben. Adott a létszám, adottak a fizetések és a lehetőségek. Hogyan lesz jobb a megye közbiztonsága, mert a statisztikák szerint – ahogy Önök fogalmazni szoktak – az ország egyik bűnügyileg legfertőzöttebb területe Pest megye?
– Nem a bűnügyi statisztikákon múlik a rendőrség megítélése, sem országosan, sem megyei vagy városi szinten. Lehet egy statisztikailag biztonságos település is veszélyes és élhetetlen, például, ha az ott lakókban annyi bizalom sincs a rendőrség iránt, hogy bejelentsék a bűncselekményeket. Elrendeltem, hogy minden településen monitorozzák a bűnügyi helyzetet, és vessék össze az adatokat folyamatosan az egy évvel korábbi adatokkal; hogy lássuk az esetleges változásokat. A Készenléti Rendőrség járőrözésére nagy szükség van, de önmagában az még kevés ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat, és bízzanak a rendőrségben.
– Ahhoz Ön szerint mi szükséges?
– A rendőröknek olyannak kell lennie, mint a csillagoknak. Nem távolinak és elérhetetlennek; mint akiket bár nem mindig látunk, mindig biztosak lehetünk benne, hogy ott vannak, ahol lenniük kell. Nemcsak az egyenruhás rendőröknek és a bejelentéseket fogadó ügyeletes tiszteknek a felelőssége a rendőrség megítélése. A nyomozóké is. Elrendeltem, hogy ezentúl minden nyomozónak azonnal fel kell hívnia a be-, illetve feljelentőt, amint megkap egy ügyet. Ennek a feljelentéstől számított egy-két napon belül meg kell történnie, és a kapcsolatfelvételnek az aktában is nyomának kell lenni, hogy ellenőrizhető legyen…
– Azért lesz jobb véleménnyel önökről egy bűncselekmény áldozata, mert felhívja a nyomozó? Nem attól, hogy elfogják a tettest, és visszaadják neki azt, amit elvittek tőle?
– Nyilván nem mondok újat azzal, hogy a rendőrségnek nem sikerül minden egyes bűncselekményt megoldani. Tapasztalataim szerint nem mindegy azonban, hogy a polgárok hosszú csend után egyszer csak kapnak egy nyomozást megszüntető határozatot „a tettes ismeretlen” jelzéssel, vagy azt látják és tapasztalják, hogy a rendőrség minden tőle elvárhatót megtett, de esetleg nem járt eredménnyel. Az utóbbit jobban elfogadják, míg az előbbi esetben azt feltételezik – hogy okkal vagy ok nélkül, mellékes is –, hogy nem is foglalkoztunk az ügyével. Így élő kapcsolat lesz a nyomozó és a sértett között, ami szakmailag is kívánatos, hiszen a sértett a legjobb nyomozó. Neki sok apróságot elmondanak a szomszédok, ismerősök, hall ezt-azt a kocsmában, egy sor olyan információ birtokába jut, amelyeket a rendőrség általában nem tud meg, mert akik az adott infót tudják, nem tartják olyan fontosnak, hogy azzal felhívják a rendőrséget.
– Megint csak magamat ismétlem: ez eddig is így volt, akkor…
– Igen és nagyon sok apró, ám fontos információt el is veszítettünk csak azért, mert az emberek nem tudták, ki foglalkozik egy adott üggyel. Ha az illető kitartó volt, kivárta, amíg összevissza kapcsolgatja a telefonközpont, akkor is jó esély volt rá, hogy az illetéktelen kézbe került információ elvesszen. Persze a többség, a második-harmadik „nem én vagyok az illetékes…” után feladta. Ki tudja, hány tettes úszta meg a felelősségre vonást emiatt. És ez nem a polgárok felelőssége. Persze, lehet azt mondani, hogy legyenek kitartóak, de az a mi dolgunk, hogy egy olyan rendszert üzemeltessünk, ahol az információ nem vész el, hanem célba jut.
