A selejt bosszúja: Kolláth szerint jövőre két alkotmányunk is lesz

Durva hibát talált a Fidesz-KDNP által írt és elfogadott új alaptörvényben Kolláth György alkotmányjogász.

A szakértő lapunknak nyilatkozva rámutatott: a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január elsejével lép hatályba. Azt azonban kifelejtették belőle, hogy a jelenlegi alkotmányt hatályon kívül helyezik ugyanezen aktussal egy időben. Kolláth szerint így, formailag két alkotmány lenne hatályban januárban.

„Ez botrányos szakmai baki, amit mindenképpen orvosolni kell. Mindez azt jelenti, hogy máris alkotmánymódosításhoz kell folyamodnia az Országgyűlésnek, alig hogy elfogadták a törvényt. A selejt bosszúja” - tette hozzá lapunknak Kolláth György.

Schmitt Pál húsvét hétfőn gondolkodás nélkül aláírta a Fidesz-KDNP alaptörvényét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.