A Roma Sajtóközpont a VII. kerületet hibáztatja

A Roma Sajtóközpont (RSK) szerint a VII. kerületi önkormányzat a hibás azért a kialakult helyzetért, amiért a központnak el kell hagynia Nefelejcs utcai irodáját.

Az önkormányzati ingatlanok törvényes és rendezett viszonyok szerinti működtetéséért és a benne lévő bérlők státusának meghatározásáért az önkormányzat felelős - olvasható a RSK MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hangsúlyozták, hogy szerintük a Roma Polgárjogi Alapítvány ugyancsak jóhiszemű, jogkövető magatartásról tanúskodott, amikor tíz év elteltével megkereste tárgyalási szándékkal az önkormányzatot. Ily módon az önkormányzatot tartják felelősnek jelenlegi helyzetért, nem a Roma Polgárjogi Alapítványt, amely álláspontjuk szerint a sajtóközponthoz hasonlóan ugyancsak az "önkormányzat majd tízéves mulasztásának és mind jogilag, mind erkölcsileg vitatható magatartásának áldozata".

Közleményükben több kérdést is megfogalmaztak. Az RSA a többi között arra kíváncsi, hogy amennyiben az önkormányzat nem előszerződést, hanem bérleti szerződést kötött az alapítvánnyal 2000-ben 60 nap plusz 6 hónapra, akkor hogyan fordulhat elő, hogy majd tíz évig tartózkodik egy bérleményben három szervezet, anélkül, hogy ennek a szerződésnek vagy a felmondásáról vagy a meghosszabbításáról egyetlen korabeli datálású hivatalos határozatot, iratot, dokumentációt sem tud produkálni az önkormányzat?

A Népszabadság és a Népszava kedden írt arról, hogy tíz év után a VII. kerületi önkormányzat március elsejével kilakoltatja Nefelejcs utcai irodájából a Roma Sajtóközpontot. A költözés okáról a központ nem kapott információt - közölte a Népszava, azonban a lap az önkormányzattól úgy értesült, lejárt a tízéves szerződésük, amelyet a kerület nem kívánt meghosszabbítani.

A VII. kerületi önkormányzat közleményben cáfolta, hogy kilakoltatná a Nefelejcs utcai irodából a Roma Sajtóközpontot. A kerület vezetése a Roma Polgárjogi Alapítványt szólította fel a jogellenes használat megszüntetésére, tehát az épület kiürítésére, a Roma Sajtóközponttal még annyira sem állt jogviszonyban, mint a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal. A VII. kerületi önkormányzat az MTI-nek küldött közleményben rámutatott, hogy az alapítvánnyal kötött bérleti szerződés szerint egyéb harmadik személy a bérleménybe nem fogadható be. Az önkormányzat sajnálatosnak nevezte, hogy a Roma Sajtóközpont a kiürítésről csak a múlt hét végén szerzett tudomást, ezért azonban szerintük a Roma Polgárjogi Alapítványt terheli a felelősség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.