A PDSZ értelmes embernek tartja Hoffmann Rózsát

Lesújtó véleményt fogalmazott meg az új közoktatási törvény koncepciójáról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, aki szerint kész átverés a pedagógus életpálya-modell, tárgyalási alapnak sem fogadható el a nyári szünet megkurtítása, mint ahogy a tanárok brutális óraszámemelése sem. Hoffmann Rózsától viszont értelmes párbeszédet remélnek az érdekvédők.

Az új köznevelési törvény koncepciójában leírtak jelentős mértékben eltérnek a választási ígéretektől és a tavaly decemberben nyilvánosságra került változattól - nyilatkozta a távirati irodának Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Mint fogalmazott: a pedagógus-életpályamodell kész átverés, és egészen másról szól, mint egy életpálya. Mint kifejtette, az ötven év felettieknek már semmit nem nyújt, és a frissen végzetteknek is nehezen jelenthet perspektívát, hiszen akár tíz évnek is el kellene telnie, mire kinevezett állásba kerülhetnek. Az érdekvédő elfogadhatatlannak nevezte, hogy az életpályamodell a gazdasági helyzet javulásával, leghamarabb 2014-15 táján léphetne életbe. Emlékeztetett: 2007 óta be vannak fagyasztva a pedagógusbérek.

A javaslatból tárgyalási alapnak sem tartotta azt a passzust, amely véleménye szerint a nyári szabadság megkurtítására vonatkozna. Mint mondta, azzal, hogy rögzítik, a diákok nyári szabadságát minimum harminc összefüggő napban kell kiadni, azzal jár, hogy a pedagógusok szabadsága nem lenne több, mint két-három hét. Ez rendkívül aggályos, és erről semmiféle egyeztetés nem volt.

A szakszervezeti vezető a koncepcióból a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki. Kifejtette: a javaslat szerint a tantárgyfelosztással együtt minden év májusában kell megkapniuk a pedagógusoknak azt is, hogy milyen pedagógiai feladatot látnak el abban az időben, amit 32 óra erejéig a heti 22 kötelező óra felett töltenek az iskolában. Ez kőkemény pedagógiai feladatellátást jelent - mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ezután következik a családlátogatás, a kutatómunka, a felkészülés a következő napra. Mendrey László úgy fogalmazott: semmilyen szinten sem tolerálható az óraszámok emelése.

A közoktatási intézmények átvételére vonatkozó pontokat tárgyalási alapnak nevezte, bár megjegyezte: az állam komoly adósságot is átvesz. Hogyan fogja ezt törleszteni? - tette fel a kérdést. Nyilvánvalóan összevon, bezár - mondta. Attól tartanak, hogy azoktól az intézményektől igyekszik majd az állam szabadulni, amelyek működtetéséről úgy gondolják, gazdaságtalan. Szintén tárgyalási alapnak nevezte a koncepció egész napos iskolára vonatkozó passzusát.

Elmondta: a szakszervezet roadshow-t szervez, ahol tájékoztatják a pedagógusokat, mit jelentenének számukra ezek a változások. A tömörülés október 14-én tárgyal Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral. Erről Mendrey László azt mondta, bízik benne, hogy értelmes emberek között értelmes alku születhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.