A Párbeszéd Magyarországért tiltakozik a római-parti mobilgát ellen

A Párbeszéd Magyarországért (PM) tiltakozik a Római-partra tervezett mobilgát-beruházás megépítése ellen, hivatkozva arra, hogy ez Budapest utolsó természetközeli partszakasza.

A PM politikusa, Somfai Ágnes fővárosi közgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, online petíciót indítottak, amelyhez három nap alatt háromezren csatlakoztak, és reméli, Tarlós István főpolgármester ezt figyelembe fogja venni.

Hangsúlyozta, hogy a képviselők a környezeti hatások ismerete nélkül döntenek a tervekről. Egyelőre az biztos, hogy lesz mobilgát, sok fát kivágnak, feltöltenek egy nagy területet, és ezzel elvész a Római-part hangulata.

- Gát kell, de nem mindegy, hogy hol lesz és ki fizeti - mondta.

Ismertetése szerint a pénteki közgyűlésen frakciója kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra a terveket, a környezeti hatásokat és kezdődjön nyilvános vita azokról.

Szabó Rebeka parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy minden évben több tízezer ember pihen és töltődik fel a Római-parton, amely Budapest egyik utolsó természetközeli partszakasza és természetvédelmi értéket képvisel. Az ártéri erdő számos védett madár- és halfaj otthona, Tarlós István mégis a nyilvánosság kizárásával építhet a partra több milliárd forintból mobilgátat - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.