A Népszabadság pert nyert Budai ellen

Budai Gyula egy Ángyán József közlése alapján írt cikkünket kifogásolta. A tárgyalás során több tanú megerősítette Ángyán állítását.

A Fővárosi Törvényszék kedden meghozott – nem jogerős – ítéletével elutasította Budai Gyula lapunk ellen benyújtott keresetét. Budai azért indított sajtópert, mert 2012. május 30-i cikkünkben azt közöltük: Ángyán József szerint Budai Gyula tiltotta meg, hogy a Bükki Nemzeti Park kezelésében lévő állami tulajdonú földekre kiírt pályázatok anyagát betekintés céljából Budapestre lehessen hozni.

A perben meghallgatták Ángyán József Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőt – Budai elődjét az FVM államtitkári posztján –, aki megerősítette korábbi, Budaira vonatkozó, a per tárgyát képező állítását. Ugyancsak tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék Szabó Rebeka LMP-s képviselőt és asszisztensét. Ők arról számoltak be, hogy Budai telefonon közölte velük, hogy ha kíváncsiak a pályázati anyagokra, akkor menjenek Egerbe, és ne utasítgassák az ő beosztottjait.

Budai Grédics Szilárdra, a Bükki Nemzeti Park igazgatójára is utalt ezzel. A perben ugyanis kiderült, hogy Ángyán József és Szabó Rebeka korábban megállapodtak Grédiccsel, hogy május 3-án a Nemzeti Földkezelő Szervezet budapesti épületében megtekinthetik a pályázati anyagokat. Május 3-án, tehát a már megbeszélt betekintési alkalom napján azonban Grédics arról tájékoztatta őket e-mail útján, hogy az FVM-mel történt egyeztetés alapján a pályázati anyagokat nem lehet Budapestre vinni, azokat kizárólag Egerben lehet áttanulmányozni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.