A miniszterelnök még a héten jelölheti a köztársasági elnöknek Szalai Annamária utódját

Elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még a héten javaslatot tesz a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság új elnökére – lapunk információi szerint ezt mondta Lázár János miniszterelnökségi államtitkár hétfőn, amikor egyeztetett a jelölési folyamatba bevont szakmai szervezetekkel.

Szalai Annamária április közepén hunyt el. A nemrégiben módosított médiatörvény alapján Orbán Viktor miniszterelnöknek új típusú jelölési eljárást kellett indítani az utód kiválasztására, az Európa Tanács nyomására ugyanis a hatóság elnökét már nem a kormányfő, hanem az ő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, kilenc évre. A miniszterelnöknek pedig a jelölés előtt egyeztetnie kell szakmai szervezetekkel. Hétfőn a miniszterelnökségi államtitkár már második alkalommal konzultált a szakmai szervezetekkel. A miniszterelnök egyeztetési kötelezettségére vonatkozó törvényi passzusok olyan „puhán” lettek megfogalmazva, hogy azok igencsak nagy szabadságot biztosítanak Orbán Viktornak. Valójában nincs kötve ahhoz, hogy azt terjessze fel az államfőnek, akit a szervezetek többsége támogat.

Információink szerint a tanácskozáson a szakmai szervezetek új neveket is ajánlottak az eddig már nyilvánosságra kerültek mellé. Hivatalosan most hangzott el először Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő neve, akit fideszes berkekben már korábban is preferáltak. Szintén új jelöltként merült fel Tirts Tamás egykori fideszes képviselő, aki korábban az Országos Rádió- és Televízió Testület kereszténydemokrata delegáltja volt. Ő most a humántárca egyik háttérintézményét vezeti. Többen Karas Mónika médiajogászt is alkalmasnak tartanák az elnöki posztra. A már ismert nevek is elhangzottak, többen ajánlották Koltay Andrást, a Médiatanács tagját, Böröcz Istvánt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, Auer Jánost, a Médiatanács másik tagját, Szabó László Zsoltot, a médiaszolgáltatási alap vezérigazgató-helyettesét, Szabó Lászó egykori fideszes médiakurátort, Körmendy-Ékes Juditot, az ORTT egykori elnökét.

A MÚOSZ és a Sajtószakszervezet Majtényi László alkotmányjogászt, az ORTT egykori elnökét ajánlotta.Majtényi Lászlót a Fidesz egészen biztosan nem fogadja el. A MÚOSZ szerint Majtényi eddigi életútjával is igazolta alkalmasságát, ombudsmanként és a korrupció ellen fellépő ORTT-elnökként már bizonyította pártatlanságát, megakadályozta például a kereskedelmi televíziók indokolatlan törvényi díjcsökkentését, s eredményesen kiállt a Sláger, illetve a Danubius rádiók pályáztatás nélküli frekvenciahasználat-hosszabbítása ellen. A Neo és a Class FM rádiók botrányos pályáztatása, a két nagypárt megegyezése elleni tiltakozásul mondott le az ORTT-elnökségről, a Fidesz részéről ezért sem élvezhet támogatást.

Kormánykörökben korábban voltak és még jelenleg is vannak olyan elképzelések is, hogy az NMHH-elnöki és a Médiatanács-elnöki posztját ketté kellene bontani. Lapunk információi szerint a két poszt szétválasztása esetén elképzelhető egy olyan leosztás, hogy Deutsch Tamás lenne az NMHH elnöke, Koltay András vagy Böröcz István pedig a Médiatanács vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.