A megye is szégyellhette, hogy Deutsch Tamás lett a díszpolgára

Zárt ülésen döntött pénteken a Csongrád Megyei Közgyűlés arról, hogy Deutsch Tamás legyen a megye díszpolgára 2012-ben. Mivel Deutsch volt az egyetlen jelölt, a Jobbik javasolta, hogy nyílt ülésen történjen a döntés, ám Magyar Anna közgyűlési elnök ragaszkodott ahhoz, hogy – személyi kérdésről lévén szó – zárt ülésen döntsenek.

Az MSZP és a Jobbik erősen ellenezte az európai parlamenti képviselő kitüntetését. Tóth Péter, a Jobbik egyik képviselője nem is vett részt a zárt ülésen, ehelyett az előtérben várakozó újságíróknak fejtette ki véleményét. Szerinte Deutsch Tamás semmit nem tett Csongrád megyéért, amivel kiérdemelhette volna a címet, hacsak az nem számít politikai cselekvésnek, hogy valaki playboy és a Twitteren káromkodik.

A Népszabadság tudósítójának kérdésére Tóth Péter később elmondta: a Fidesz belső körein belül valószínűleg Deutsch Tamásnak osztották ki a Dél-Alföldet, azért keresik ennyire a kegyeit a helybeli Fideszesek. A díszpolgári címmel való kitüntetését a megyei elnök kezdeményezte, de valamennyi fideszes képviselő támogatta.

Tóth szerint volt már olyan európai parlamenti képviselő – Becsey Zsolt –, aki Deutsch Tamással ellentétben valóban tett valamit a Dél-Alföld érdekében. Ha már a csaknem minden funkcióját elvesztett megye mindenáron ki akart tüntetni valakit, találhattak volna olyan jobboldali személyiséget, aki rászolgált a megbecsülésre.

Gémes László, a Csongrád megyei Fidesz-frakció vezetője kérdésünkre elmondta: Deutsch Tamás több nyilatkozatában kijelentette, hogy ennek a térségnek az érdekeit szeretné az Európai Parlamentben képviselni. A megyei önkormányzat székházában lévő irodában rendszeresen elérhető volt, ha bármelyik polgármesternek valamilyen problémája volt, őhozzá bizalommal fordulhatott.

Ha valamelyik településen nagyobb rendezvényt tartanak, Deutsch Tamás szívesen részt vesz rajta – a kitüntetéséről döntő közgyűlés után is Fábiánsebestyénbe sietett, hogy részt vegyen a szennyvíz-elvezetési projekt nyitó rendezvényén. A frakcióvezető szerint a kitüntetés nem függ párthovatartozástól. Gémes László biztos benne, hogy a jobboldali és baloldali érzelmű művészek, tudósok közül is számosan megérdemelnék a megyei díszpolgári címet, de ez nem jelenti azt, hogy egy pártpolitikust ki lehetne zárni az elismerésből.

Szirbik Imre, Szentes MSZP-s polgármestere kérdésünkre, tud-e arról, hogy Deutsch Tamás valamiben segítette a megyei településeket, azt felelte: Szentes városát biztosan nem segítette, őhozzájuk még köszönni sem ment el soha. Gazdag János, az MSZP megyei önkormányzati frakciójának vezetője azt mondta a kitüntetés megszavazása után: Deutsch Tamás csak annyiban kötődik Csongrád megyéhez, hogy a sokadik barátnőjét Hódmezővásárhelyen találta meg.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy a jövőben bárki is hajlandó lenne átvenni ezt a díjat, mert Deutsch után megkapni szégyen. (Korábban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Lázár György emeritus kórélettan professzor kapta meg a kitüntetést.)

Gazdag János megjegyezte: ő javasolta, hogy vonják vissza a jelölést, vagy ne is adjanak díszpolgári címet, tekintettel arra, hogy a megye költségvetését mintegy 10 milliárd forintról 254 millió forintra csökkentették. Szirbik Imre költségvetés helyett pénzmorzsának nevezte a felhasználható pénzt, Tóth Péter pedig hozzátette: annak nagy részét is a megyei elnök PR-rendezvényeire költik.

Deutsch Tamás
Reviczky Zsolt 2010.03.30. Digitális Fidesz születésnapi ünneplés a Zeneakadémián Deutsch Tamás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.