A Mazsihisz levelet küldött Orbánnak

Már elküldte levelét a Mazsihisz vezetősége Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben a helyzet megoldására tesznek javaslatokat - erősítette meg a Népszabadságnak Heisler András elnök.

A vasárnapi rendkívüli közgyűlés után a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetősége levelet küldött Orbán Viktor kormányfőnek. „Szeretnénk a társadalmi béke irányába terelni a folyamatokat” – mondta lapunknak Heisler András, a Mazsihisz elnök. Megerősítette, hogy a levél javaslatokat is tartalmaz a vitás kérdésekkel kapcsolatban, de erről nem kívánt konkrétumot közölni.

A Mazsihisz közgyűlése vasárnap úgy döntött, távol marad a holokauszt emlékév programjaitól, ha a kormány nem változtat korábbi döntésein, azaz nem meneszti a Veritas intézet főigazgatóját Szakály Sándort, másrészt a Sorsok Háza projekt és a német megszállási emlékmű tervének a leállítása a feltétel.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában már a közgyűlés után, vasárnap este arról beszélt: a közgyűlésen nem bojkottot hirdettek, hanem egy párbeszédet kezdeményeztek, melynek a keretét jelölték ki, mivel a közgyűlésig a kormánynak felvetett problémákkal kapcsolatban érdemi javaslatot nem kaptak. Heisler elmondta, hogy a három epizód - Szakály Sándor személye a Veritas intézet élén, a Sorsok háza múzeummal kapcsolatos kérdések és a náci megszállás emlékműve - csak néhány a sok közül, a Mazsihisz azt szeretné, ha a kormány emlékezetpolitikájában lenne változás. A Lázár Jánossal folytatott csütörtöki megbeszélésről úgy nyilatkozott, hogy „nagyon feszült hangulatú, de őszinte beszélgetés volt”, amelynek a végén megdöbbentek, hogy a kormány képviselője nincs felhatalmazva döntéshozatalra. Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a gondjainkat majd elmondja a miniszterelnöknek - tette hozzá a Mazsihisz elnöke.

Már beszámolt róla a Népszabadság, hogy a vasárnapi döntés szerint a kormányzati programokban nem vesz részt a Mazsihisz, az önkormányzati programokra viszont ez nem vonatkozik, akkor sem, ha a Fidesz-rendezésű eseményről van szó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.