A szegény gyerekek a középiskoláig sem jutnak el

Egyre kevésbé függ a társadalmi háttértől a gimnazisták továbbtanulása, mert a hátrányos helyzetű tanulók nem jutnak el a középiskoláig - hangzott el egy oktatási konferencián. Akik ugyanis gimnáziumba járnak, azoknak megvan a szükséges anyagi és kulturális hátterük a továbbtanuláshoz.

 

Egyre kevésbé függ a gimnáziumi tanulók családjának társadalmi és szociális hátterétől az, hogy a diákok továbbtanulnak-e a felsőoktatásban - mondta Fábri István szociológus, az Educatio Nonprofit Kft. vezető elemzője a szervezet Budapesten tartott műhelykonferenciáján. Állítását az előadó azzal indokolta, hogy a leghátrányosabb helyzetű tanulók még a középiskoláig sem jutnak el, ugyanis szüleiknek az is gondot okoz, hogy gyermekeik az általános iskolát elvégezzék.

Akik viszont gimnáziumba járnak, azoknak megvan a szükséges anyagi és kulturális hátterük a továbbtanuláshoz, így alig egy-két százalékukat befolyásolja a szociális helyzet. A szociológus rámutatott: az utóbbi években folyamatosan csökken a középiskolai korosztály létszáma, ezzel párhuzamosan viszont eddig nőtt az érettségizettek aránya, mert sokan idősebb korban, pótlólag tették le az érettségit.

A következő években azonban ez a kompenzáció nem lesz meg, mert "a demográfiai lejtmenet olyan mértékű, ami miatt most már összességében is kevesebb lesz az érettségizők száma" - mondta. A nemrég végzett felmérésükben a felsőoktatásba nem jelentkező háromezer megkérdezett diák mintegy háromnegyede azt mondta, más keretek között ugyan, de tanulni fog, 15 százalékuk dolgozni akart, a fennmaradó részük pedig bizonytalan választ adott.

A tanulást választók egy része OKJ-s tanfolyamokon szeretne szakmát szerezni, másik részük felsőfokú szakképzésben vesz majd részt valamelyik középiskolában - közölte.

Egy másik, szintén ekkora mintán végzett kutatásból pedig az derül ki, hogy a megkérdezettek 17 százaléka gondolja csak úgy: nem kell diploma az életben való érvényesüléshez - tette hozzá. A vezető elemző szerint minden adat azt bizonyítja, hogy nem csökken a foglalkozások presztízse a diplomások egyre magasabb aránya ellenére sem, ugyanis egyre nagyobb azon munkakörök száma, ahol elvárás a diploma, holott korábban ezeket a munkaköröket érettségivel is be lehetett tölteni.

Klasszikus példaként hozta fel a titkárnői állást, amelyet korábban akár érettségi nélkül is be lehetett tölteni, ma viszont egyre inkább elvárás a nyelvvizsga vagy a diploma. Beszélt arról is, hogy a felsőoktatásba jelentkezők 2000-ben és 2010-ben is 140 ezren voltak a tavaszi felvételiken. Az elmúlt tíz évben a legtöbben - 167 ezren - 2004-ben jelentkeztek, míg 2008-ban alig 97 ezren. E tekintetben három fő periódust különböztetett meg: 2000 és 2004 között dinamikusan nőtt a továbbtanulók létszáma, 2005 és 2008 között a jelentkezések folyamatosan visszaestek a bolognai rendszerre történő átmenet miatt, míg 2009-2010-ben újra emelkedett a számuk, amit a mesterképzésre jelentkezéssel lehet magyarázni.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.