Csurka lesz az Orbán párti demonstráció főszónoka

A kormány melletti szolidaritási felvonulást és nagygyűlést szervez szombatra három civil szervezet Szegedre.

A rendezvény főszónoka Csurka István lesz - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyik szervező, a Magyar Megmaradás Közössége nevében Kovács László. Mint kifejtette, a nagygyűlés célja az ország függetlenségének védelme, az alkotmány és a kormány intézkedései melletti kiállás.

A rendezvényt a Magyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Gondolkodó Szegedi Magyarok Közössége szervezik a dél-alföldi város központjába.

Kovács László az okokról elmondta: a meghozott törvények kapcsán egyre erősebbek és hangosabbak "a szocialista, liberális politikai, politológiai, filozófiai és médiacsoportok által keltett kételyek", és ebbe a küzdelembe bekapcsolódott az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere is, a hazai szocialista erők pedig már államcsődöt emlegetnek.

A szervező felháborítónak nevezte a hitelminősítők Magyarországot érintő leminősítő döntéseit. Ez szerintük nem maradhat válasz nélkül, mint ahogy az sem, hogy az operaházi rendezvénynél a tömeg "szalonképtelen formában juttatta kifejezésre a kisebbség demokráciaigényét a többség felett".

A szervezők úgy gondolják, meg kell szólalniuk a nemzeti, keresztény érzelmű civil szervezeteknek és a kormányt megválasztóknak is. Mint mondta, a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1918-19-es eseményekhez és a vörösterror kialakulásához.

A nagygyűlés főszónoka Csurka István lesz, és több megyei politikust is várnak - mondta Kovács László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.