Mással aligha lehet magyarázni, hogy újabb körlevélben tudakolja: melyik önkormányzat tartozik, illetve a kórházak mennyivel maradtak adósak a korábbi tulajdonosaiknak. Maradt-e olyan számla, amelynek kiegyenlítését, noha a helyhatóságok magukra vállalták, utóbb mégsem teljesítették.

A főigazgatók egyre nyűgösebbek a mind gyakoribb és egyre értelmetlenebb feladatoktól. Ezt az adatsort is, mint a GYEMSZI-kérések legtöbbjét, az érintettek már többször is kigyűjtötték, legutóbb egy hónapja. A főigazgatók, mint azt lapunknak elmondták, egyre kevésbé értik a fenntartót, hiszen amikor átvették a kórházakat, „csak” adatot szolgáltattak, a legutolsó kispárnahuzatig mindenről bevallást kellett adniuk, így az intézmény valamennyi szerződését – köztük az önkormányzatokkal kötött kontraktusokat is – jelenteniük kellett.

Hetekig szkenneltek, hiszen egy-egy intézményben lehetett akár 1500-2000 szerződés is. Utóbb aztán azt hallották: olyan irdatlan mennyiségű adat ömlött rá a hivatalra, hogy nincs ember, aki azon valaha átrághatja magát. Olyan meg pláne nincs, aki használható módon rendszerezhetné.

Ez valószínűleg igaz, mert különben nem kéne a kórházakat naponta négy-öt, hasonló tartalmú kéréssel bombáznia a fenntartónak. Volt olyan kórházi vezető, aki lapunknak azt mondta: szerinte a GYEMSZI-re ráomlottak a kórházak ügyei, egyszerűen nem győzik a munkát, csak ezt nem merik bevallani.

A mostani, az önkormányzati adósságokat felmérő levél értelméről egyelőre valamennyi címzett csak találgat: a fővárosaik azt gondolják, meglehet, hogy Tarlós István végül rászánta magát az intézmények átadás-átvételéről szóló fővárosi és az állam közötti megállapodás aláírására, s ennak része a számlarendezés. A vidékiek viszont úgy vélték: valószínűleg az önkormányzati adósságok állami átvállalásához van szükség az újabb adatbányára.

A GYEMSZI levele egyébként hemzseg a nyelvhelyességi hibáktól, az értelmetlen mondatoktól, s a mondandó megfejtéséhez lassan kódfejtőket kell szerződtetni – de ez a főigazgatókat nem lepi meg. A levél közepén egy mondat ugyan homályosan utal arra, hogy ez a „bevallás” egy majdani konszolidáció alapja lesz, de hogy mikor és melyiké, azt nem tudni.