A konzervatív fiatalok szerint a nő a családi tűzhely őrzője

A fiatalok 44 százaléka konzervatívan gondolkodik a családban képviselt férfi és női szerepekről, és 32 százalék híve az egyenlőségnek - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából, amelynek az eredményeit szerdán juttatták el az MTI-hez.

A megkérdezett 550 fiatal válaszaiból leszűrhető, hogy a 15-25 évesek önmaguk szerint sokkal liberálisabban gondolkodnak a férfi és női szerepekről, mint valójában - állapította meg az Ipsos.

A válaszadókat három csoportra osztották, a konzervatívok (44 százalék) és az egyenlőségre törekvők (32 százalék) mellett a fiatalok 25 százalékát a "bizonytalanok" táborába sorolták. Az utóbbi csoport tagjai, bár több tekintetben konzervatív nézeteket vallanak, a különböző élethelyzetek megítélésekor elbizonytalanodnak.

A konzervatívan gondolkodók 53 százaléka szerint a háziasszonyi teendők ellátása éppen olyan önmegvalósítás lehet egy nő számára, mint a kereső munka. 60 százalékuk egyetért a hagyományos szerepmegosztással: a férfi a pénzkereső, a nő pedig a családi tűzhely őrzője. 58 százalékuk szerint pedig egyenesen helytelen, ha a férfi gondozza a kisgyermeket, míg a nő állást vállal.

A konzervatív nézeteket vallók az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű családok tagjai, szakmunkás és szakközépiskolai végzettségűek, valamint nagycsaládban élők.

Az egyenlőségre törekvők körében markánsan megjelenő állítás (82 százalék) hogy az a helyes, ha a férfi és a nő is hozzájárul a háztartás jövedelméhez. Csaknem 70 százalékuk vallja, hogy egy édesanya munkavállalása nem befolyásolja a családi élet kiegyensúlyozottságát, 63 százalékuk pedig egyenesen helyteleníti, ha egy nő anyává válása a szakmai sikerekről lemondással párosul.

A csoport többsége az átlagosnál magasabb jövedelmű családban él, körükben felülreprezentáltak a gimnáziumi vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők. Ebben a csoportban a legmagasabb azon fiatalok aránya, akiket egyedülálló szülők nevelnek.

A bizonytalanok 40 százaléka ért egyet azzal, hogy a hagyományos szerepmegosztás a helyes, 46 százalékuk szerint a férfi feladata a család anyagi biztonságának megteremtése. A karrier és a magánélet összeegyeztetése kérdésében azonban a csoport többsége nem tud dűlőre jutni.

Körükben felülreprezentáltak a szakmunkás végzettségűek, az alacsonyabb jövedelmű családokban élők, és esetükben gyakrabban fordul elő, hogy az anya a főkereső.

Bár a három csoport láthatóan eltérő nézeteket vall a különböző férfi és női szerepekről, a fiatalok 55 százaléka egyetért abban, hogy a férfiaknak nagyobb részt kellene vállalniuk a gyermekek ellátásából és a házimunkából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.