Kishantos beperli az NFA-t

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ pert indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntése ellen, amellyel elvették tőle a 21 éve biomódon kezelt, 452 hektár földterület bérleti jogát, és azt új, nem helyi és nem biogazdálkodóknak adták.

A Greenpeace kiáll Kishantos mellett, és több eszközzel is segíti a biogazdaság fennmaradását, többek között a terület fizikai védelmével (24 órás járőrszolgálat) és jogi segítségnyújtással. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace álláspontja szerint mindenképpen szükséges volt a per elindítása, mert mind a pályázati eljárás, mind az ez alapján megkötött haszonbérleti szerződések jogellenesek.

Greenpeace-aktivisták tiltakoznak Kishantoson
Greenpeace-aktivisták tiltakoznak Kishantoson

– Magyarország Alaptörvénye (XXVIII. cikkének (7) bekezdése) elismeri mindenki jogát ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti – fogalmazott közleményében Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse. – Ennek ellenére sem az NFA által kiírt pályázatok, sem az NFA döntését megalapozó egyéb jogszabályok nem tartalmaznak jogorvoslati lehetőséget. Az Alkotmánnyal összhangban úgy hisszük, hogy Magyarország demokratikus jogállam, és a hatóságoknak részrehajlás nélkül, tisztességes módon kell az ügyeket intézniük, és kötelesek a döntéseiket indokolni (az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése). Ez Kishantos esetében sajnos nem így történt.
Emellett a Magyar Állam tulajdonában álló dolgok a nemzeti vagyon körébe tartoznak, vagyis mindannyiunké. Így az NFA eljárásának, a pályázatok elbírálási szempontjainak, valamint a benyújtott pályázatoknak átláthatónak és nyilvánosnak kellett volna lenniük. Ezen alapjogi feltételeknek a pályázatok nem feleltek meg, így nyilvánvaló, hogy azok alapján érvényes szerződés megkötésére nem volt lehetőség. Ezért ezek véleményünk szerint semmisnek tekinthetők.

Az Alaptörvény alapján a természeti erőforrások, különösen a termőföld, a biológiai sokféleség a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. A kishantosiak szerint ezt az elvet sem vették figyelembe a pályázat kiírásakor és elbírálásakor. A vitatott pályázati eljárás tehát nem a termőföld védelmének Alaptörvényben rögzített követelményeit szolgálta, több szempontból is törvénytelen és ez alapján semmisnek tekinthető.

A peres eljárás elindítása mellett tegnap az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának Ellenőrző Bizottsága napirendre tűzte Kishantos ügyét. Az ülésre meghívták a vidékfejlesztési minisztert, az alapvető jogok és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztosokat, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét és a Greenpeace képviselőit is. Az ülés azonban határozatképtelen volt, mivel a Fidesz-KDNP képviselők „másirányú elfoglaltságuk” miatt nem jelentek meg. Ezért a formális ülés helyett egy nyilvános tanácskozás került megtartásra a nagy közérdeklődésre való tekintettel.

Átláthatatlan és kétes körülmények között

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 15 évvel ezelőtt. Azóta ez a nonprofit szervezet európai szinten is egyedülálló programot valósít meg. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biogazdálkodást folytat, és az ebből befolyó összeget egy népfőiskola működtetésére fordítja. A kishantosi földek bérleti joga azonban 2013. október 31-én lejárt. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) átláthatatlan és kétes körülmények között úgy döntött, hogy másoknak adja a bérleti jogot, amely egyet jelentene az európai hírű, sikeres biogazdaság és népfőiskola halálos ítéletével. (Népszabadság)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.