A KDNP szerint még nőtt is a vallásszabadság

Tovább nőhet a vallásszabadság az egyházügyi törvény módosítása révén, hiszen átlátható, világos rendszert alakítottak ki – legalábbis Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus szerint.

Az eddigi tapasztalatokat felhasználva, számos szervezettel egyeztetve született meg az egyházügyi törvény módosítása, amelynek következtében tovább nőhet a vallásszabadság - emelte ki Országgyűlés emberi jogi és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Lukács Tamás a módosítás egyik okát a kétfokozatú rendszerre való áttérés eddigi tapasztalataiban jelölte meg, és kitért a rendszer és eljárási garanciák megteremtésére. Jelezte: az Alkotmánybíróság döntése által érintett egyházak, amelyekről a testület azt mondta, hogy fennáll az egyházi státusuk, az új feltételek szerint újra átesnek a minősítési eljáráson.

Szólt arról is, hogy a minősítési eljárásban - a kormány döntése során - három szakértő vesz részt. Mint kifejtette: rögzítették, hogy egyházi tisztviselő ezt a szerepet nem töltheti be. A módosítások között említette még, hogy az egyházi státusra jelölteket ezentúl az országgyűlés szakbizottsága kötelező jelleggel meghallgatja.

Lukács Tamás kiemelte: sem a Velencei Bizottság jelentése, sem az Alkotmánybíróság döntése nem kérdőjelezte meg, hogy Magyarországon vallásszabadság van. Az Alkotmánybíróság döntése a tisztességes eljárás szabályairól szólt - emlékeztetett a kormánypárti politikus. Úgy látta, hogy a mostani módosítással a vallásszabadság még tovább növekedhet, a tisztességes eljárás szabályai a helyükre kerülhetnek, és mindenki számára átlátható rendszer jöhet létre.

Kifejtette: az egyenlő jogokkal működő egyházi szervezetek száma megfeleződött, azaz korábban rengeteg olyan egyház volt bejegyezve, amely a valóságban ténylegesen nem működött.
Helyes volt tehát az a célkitűzés, amit az új egyházügyi törvény megfogalmazott, azaz, hogy átláthatóbb, világos rendszert alakítsanak ki - állapította meg.

Hölvényi György egyházügyi államtitkár a törvényjavaslat április 30-i expozéjában azt mondta: a javaslat nem csak technikai értelemben akarja kezelni a negyedik alkotmánymódosítás és az alkotmánybírósági határozatból következő feladatokat, hanem a lelkiismereti és vallásszabadság még teljesebb körű biztosítása érdekében tartalmában is újragondolta a törvényt.

Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági megállapítások közül többek között azt emelte ki: az Alkotmánybíróság összességében indokoltnak találta az egyházi státus feltételeinek újraszabályozását és a törvény túlnyomó részét hatályban tartotta, beleértve az országgyűlés által elismert egyházak jegyzékét is.

Hangsúlyozta: a javaslat szerint a korábban az egyházak jogállására vonatkozó szabályok meghatározó része kiterjedt az összes vallási közösségre, így a vallási tevékenységet végző szervezetekre is, ami jóval szélesebb körű autonómiát biztosít számukra. Az előterjesztés a hitéleti tevékenység szervezeti kereteinek gyűjtőfogalmaként a vallási közösséget határozza meg, ezen belül a bevett egyházak kiemelt közjogi kategória, amelynek elismerését továbbra is saját hatáskörben tartja az országgyűlés - tette hozzá.

A bevett egyház elismerésének feltételeit pontosították, így ehhez szükséges többek között százéves nemzetközi vagy húszéves magyarországi működés, hozzávetőleg tízezer fős taglétszám, valamint az is, hogy a közösség tevékenysége ne legyen ellentétes az alaptörvénnyel és működése során ne merüljön fel nemzetbiztonsági kockázat – mondta az államtitkár. Közölte: az új szabályozással eleget tesznek a tisztességes eljárással kapcsolatos alkotmánybírósági elvárásoknak is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.