A KDNP szerint Gyurcsány "vagy lopott, vagy bizniszel"

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Gyurcsány Ferenc minden pontja elvesz az emberektől, jogokat és pénzt egyaránt. Ezt Pálffy István frakciószóvivő mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus kiemelte: a DK elnöke az irigységre, a legprimitívebb ösztönökre játszik, egymásnak uszítaná az egyes társadalmi csoportokat.

Pálffy István felidézte a 2004. december 5-i népszavazást, és azt mondta: a volt kormányfő akkor a magyarok ellen kampányolt. Ma is ugyanez a helyzet, amikor elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát, amit a Fidesz-KDNP biztosított számukra az egyszerűsített honosítás részeként. Egymásnak akarja uszítani az anyaországi és határon túl élőket - fogalmazott.

Jelezte: év végéig meglesz az 500 ezredik új magyar állampolgár, s a választáson való részvételre eddig mintegy 75 ezren regisztráltak.

Sáringer-Kenyeres Tamás a volt kormányfő pontjai közül a földbérlet szerződések felülvizsgálatáról azt mondta: ezzel ismét azt sugallja, hogy rettegjen a vidék. Gyurcsány Ferenc szerint azoknak is földet kellene biztosítani, akik nem családi gazdálkodás keretében, hanem társas vállalkozásban tevékenykednek. Ez azt jelenti a kereszténydemokrata politikus olvasatában, hogy felmondanák a már érvényben lévő szerződéseket, és azokat is, amelyeket ezután kötnek meg. A KDNP-s képviselő szerint ezeket a földeket mezőgazdasági oligarcháknak adnák oda, amit semmiképpen nem szabad hagyni.

Michl József szerint Gyurcsány Ferenc "vagy lopott, vagy bizniszel" a szocialistákkal ugyanis ugyanazt mondja a felsőoktatás területén, mint Hiller István, és ugyanúgy tandíjat vezetne be, mint a szocialista politikus. Emlékeztetett, hogy a jelenlegi kormány úgy döntött: mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki a középiskolában magas színvonalon végzi tanulmányait. Az előző nap nyilvánosságra hozott, romló PISA-eredményekért szintén a Gyurcsány kormányt tette felelőssé. Felidézte, hogy az akkori kabinet oktatási minisztere vezette be a buktatás tilalmát, és így ezek a diákok úgy juthattak el a középfokú oktatásba, hogy nem tudtak rendesen írni-olvasni. Megerősítette, hogy helyes lépés volt a közoktatás átalakítása és a köznevelés új alapokra helyezése.

Kitért arra is, hogy a Gyurcsány-kormány idején mintegy 5 milliárddal rövidítették meg az egyházakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.