Az MDF igen, a KDNP nem egyeztet Bajnaival

Az MDF elmegy, a KDNP viszont nem megy el arra az egyeztetésre, amelyet Bajnai Gordon kezdeményezett, hogy ismertesse válságkezelő programját.

Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője keddenszóvivő közölte: a KDNP azért nem megy el az egyeztetésre, mert illegitimnek tekintik a Bajnai Gordon miniszterelnökségével felálló kormányt. Hozzátette: nincs miről egyeztetni, hiszen a KDNP csak az előre hozott választásokban látja a megoldást.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt a Fidesz, a KDNP és az MDF elnökének írt levelében egyeztetést kezdeményezett az ellenzéki pártokkal, hogy ismertesse velük válságkezelő programjának részleteit.

A távirati iroda információi szerint a kormányfő-jelölt levelében a pártok közötti politikai megegyezés lehetőségét veti fel, amely segíthetné szükséges válságkezelő intézkedések végrehajtását.

Bajnai Gordon a levelében megismételte, amit a nyilvános beszédeiben is többször elmondott, miszerint minden belpolitikai vitával vagy egymás elleni kampányolással eltékozolt hét százmilliárdokba és munkahelyek ezreibe kerülhet az országnak

Az MDF mindenkivel tárgyal

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) elmegy arra az egyeztetésre, melyet Bajnai Gordon kezdeményezett, hogy ismertesse válságkezelő programját - mondta Herényi Károly MDF-es politikus. Hozzátette: pártja azért vesz részt az egyeztetésen, mert válságkezelésről lesz szó. Mint mondta, biztos, hogy sok dologban nem fognak egyetérteni a miniszterelnök-jelölttel, de szerinte ez nem zárja ki azt, hogy egymás álláspontját megismerjék.

Az MDF ez idáig is tárgyalt mindenkivel mindenről, és ez a jövőben is így lesz - jelentette ki Herényi Károly.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.