A katasztrófavédelem vezérkarát is felállították

Felmentették beosztásából az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjét, Tatár Attilát. Pintér Sándor belügyminiszter tegnap Bakondi György személyében új főigazgatót nevezett ki, aki azonban továbbra is miniszteri biztosként irányítja az árvízi újjáépítést. A döntést Pintér Sándor azzal indokolta, hogy szemléletváltás történik, és ehhez másféle parancsnoki munkára van szükség.

Bakondi – akkor még a határőrség országos parancsnokának helyetteseként – 1999-ben árvízi kormánybiztosként került kapcsolatba a katasztrófavédelemmel, majd a polgári védelem és a tűzoltóság országos parancsnokságainak összevonásával 2000-ben létrehozott OKF vezetője lett. Bakondit 2002 decemberében Lamperth Mónika akkori belügyminiszter egyebek mellett azért menesztette, mert felelősnek tartották a martinsalakos házak újjáépítése körüli anomáliákban. Utódja a főigazgatói poszton 2003 februárjában addigi helyettese, Tatár lett.

Tatár Attila, Pintér Sándor és Bakondi György a katasztrófavédelem állománygyűlésén
Budapest, 2010. július 1. Tatár Attila altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) távozó fõigazgatója (b), Pintér Sándor belügyminiszter (k) és Bakondi György, az OKF július 1-jei hatállyal kinevezett vezetõje részt vesz a fõigazgatóság állománygyûlésén az OKF XIV. kerületi, Mogyoródi úti épületében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Tegnap felállították az OKF több más vezetőjét is. A miniszter felmentette Muhoray Árpád veszélyhelyzet-kezelési főigazgatót, valamint Kivágó Tamás gazdasági főigazgató-helyettest is. Bakondinak a továbbiakban csak egy helyettese lesz: Hoffmann Imre, aki eddig a hatósági ügyekért felelős főigazgató-helyettes volt. A gazdasági vezetői posztra pedig ugyancsak egy volt határőr, Tollár Tibor kerül.

Tatárt a miniszter rendelkezési állományba helyezte – számára várhatóan a Belügyminisztériumban adnak majd feladatot –, míg Muhoray a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ élére kerül.

Bakondi – aki 2003 óta ügyvédként tevékenykedett, és egyebek mellett az UD Zrt. jogi képviseletét látta el – a bemutatkozásakor utalt is arra, hogy nyolc évvel ezelőtt ugyanabban a teremben mondta el a búcsúbeszédét, ahol tegnap bejelentették a visszatérését. A helyzet annyiban is hasonlatos – tette hozzá –, hogy árvízi biztos is volt már.

Az új főigazgató hangsúlyozta, hogy a vezetőcserék után további intézkedésekre is szükség lesz, például áttekintik a megyei igazgatóságok helyzetét, valamint értékelik a vezetők teljesítményét. Meg kívánja vizsgálni azt is, hogy milyen okok vezettek a tűzoltók ki nem fizetett túlórái miatt indított tömeges perekhez, s miből lehet kifizetni a csaknem hétmilliárdnyi, de a kamataival már akár tízmilliárdnyira rúgó követelést.

Bakondi közölte: alapjaiban áttekintik a katasztrófavédelem, illetve a tűzoltóságok rendszerét, és szeptemberig a szükséges változtatásokat is tartalmazó törvénytervezet készítenek elő. Az új főigazgató szerint nehezen érthető, miért csökkentették háromszáz fővel az OKF létszámát, ugyanakkor utalt rá, hogy az idei költségvetésben súlyos feszültségek vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.