Magyar az, akinek fáj Trianon! | 2009. június 28. | 14:59:09
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jégmadár | 2009. június 28. | 13:27:23
Én inkább ezeket emeltem volna ki Vona Gábor beszédéből:
"A többi párt egy dologban nőtt fölénk, ez pedig a pénz. Nekik volt pénzük, nagyon sok és piszkos, nekünk ellenben csak kevés és tiszta. Hogy mégis a legjobb és legerősebb kampányt csináltuk, az annak köszönhető, hogy a többiekkel ellentétben nekünk nem kellett milliárdokat költeni arra, hogy a hazugságokat igazságnak mutassuk be. Ha valaki keresi a Jobbik sikerének receptjét: hát ennyi. A világ legegyszerűbb stratégiája. Mondd ki az igazságot és küzdj érte becsülettel, bátran, tűzön-vízen át. "
"Azt azonban fontosnak tartom elmondani, hogy az országgyűlésbe való bejutás sem célja a Jobbiknak. Nekünk ez is csupán egy állomás, egy eszköz. Ha a célunk lenne, akkor annak idején azt a nevet választottuk volna, hogy Jobbik Országgyűlésért Mozgalom. De a mi nevünk Jobbik Magyarországért Mozgalom. A célunk ezért csak és kizárólag Magyarország és a magyar nemzet lehet. Minden más csupán eszköz."
" A párt elnöksége körül pedig a jelenleginél szélesebb körű, világosan elválasztott kompetenciákkal és felelősséggel bíró központi adminisztráció felállításán dolgozunk."
"
A Jobbik egy lenézett és megvetett kispártból egyszerre középpárttá vált, amely a mai kínálatból az egyedüli olyan politikai erő, amelyet a magyar társadalom alulról szerveződő módon, szinte magából szült, és nem valamiféle mesterséges, felülről leerőszakolt képződmény. Megerősödésünk furcsa mellékhatása, hogy az a legkevésbé bennünket, a mi helyzetünket változtatta meg, de sokkal inkább a többi politikai pártét. Nekünk ugyanis nem kell mást tennünk, mint amit eddig, csak még jobban, de a többieknek teljesen újra kell gondolniuk a saját szerepüket. A politikai paletta átalakult és bizonyos értelemben le is tisztult, a dolgok egyre inkább a helyükre kerülnek."
Így legyen...
nemistudom | 2009. június 28. | 12:49:04
Magyar az, akinek fáj Trianon! | 2009. június 27. | 17:38:12
Tetszenek látni, ez a mi emberünk. Tiszta hang, érthető beszéd.
Idézek:
"a bűnösöket börtönbe zárni és vagyonaikat elkobozni!"
Fontos ám a második követelés: vagyonukat elkobozni. És hát, kié is legyen a vagyon? Na, kié? Hát azé, aki támogatja az igazi magyar, az egetlen hazafias pártot.
Mert ha valaki megérdemli a pénzbeli jutalmat is, az az, aki magyar. És aki a magyar, az a legmagyarabb. Sőt: foglalkozása: magyar.
De szép a másik is.
Idézek:
"Azokat is megbüntetni, akik támogatták őket!"
Nem jövök most mindenféle olyannak, hogy jogállam, meg visszamenőleges jogalkotás. Egy valódi magyar kormány és parlament ilyen butaságokkal nem törődik, csak az Igazsággal.
S az Igazsághoz hozzátartozik, hogy enm vagyunk liberálisok, éppen ellenkezőleg: mindenkit megbüntetünk, aki nem mi vagyunk.
Nagyszerű és vonzó program! Mindenki csatlakozhat!
kunta:kinte | 2009. június 28. | 11:06:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kunta:kinte | 2009. június 28. | 11:06:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kunta:kinte | 2009. június 28. | 11:00:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kunta:kinte | 2009. június 28. | 10:58:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
libertyMUC | 2009. június 28. | 00:27:29
hihi. trianon ma formában van.
trianon, te tényleg azt gondolod hogy nemzettestvéreid nem fognak majd lopni, csalni, hazudni ha hatalmat kaptok? ha kormányra is kerülnétek utána le kerül majd rólatok a lepel és elmúltok majd mint egy országos hasmenés a következö választásokon. (a szagotok is olyan). nem oldotok majd meg semmi problémát, csak több kárt fogtok okozni. a szociális irigységeteket meg a demegóg bosszúért kiabálásotokat csak az áhított diktatúrátok szaga harsogja túl. (lásd fennt: hasmenés)
csak az a baj hogy a 4 év alatt rettenetes kárt fogtok okozni az országnak és európa ujjal fog mutogatni ránk.
ja, még valami: nekem nem fáj semmim és mégis büszke magyar vagyok.
vénasszony | 2009. június 27. | 17:45:50
A hosszúnevű trianonosnak üzenem: A Fidesszel koalícióra lépni még nem jelenti, hogy itt felsorolt vágyaitokat teljesíteni tudjátok. Egy kétéves költségvetés, és Torgyán Józsiként ti is mentek a levesbe!
vénasszony | 2009. június 27. | 17:42:13
Érdekesek vagytok. Mintha nem emlékeznétek 1998 tavaszán egy pártelnökre, aki magát feszesre kihúzva jelentette ki, hogy ő bizony nem lép koalícióra Torgyán Józseffel!
Akármit is mondtok, a dolog megismétlődhet. Ha a Jobbik növelni tudja támogatottságát, azt már csak a Fidesz rovására tudja megtenni, mert az MSZP, meg az SZDSZ sikerrel célozta meg a béka feneke alatti területet.
És, ha sikerülne a Jobbiknak támogatottságot növelnie, akkor ez a Fidesz támogatottság csökkenéséhez, illetve a többség megszerzésének meghiúsulásához vezethet. Ez pedig azt jelentheti, hogy szüksége lesz koalíciós partnerre, na, és Dávid Ibolyát épp a múlt héten sértette meg a leánykérési asszocációjával. És akkor marad a Jobbik. Akivel soha, és semikor. Úgy mint T. Józsival. Meg, mint most is az önkormányzatok egy részében.
Én úgy látom, nagyon is valószínű egy Fidesz-Jobbik kormánykoalíció 2010-től.
Erre is kéne gomdolni.
Magyar az, akinek fáj Trianon! | 2009. június 27. | 17:38:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
teniszke | 2009. június 27. | 15:57:35
Megértem Vona Gábort. Sajnos nagyonis komoly sanszaik vannak kormányképes erővé válni. Ebben eddig is a legnagyobb - bár nem kizárólagos, tett róla az ellenzék is - érdeme a koalíció áldásos kormányzásának volt, s látva a jelnelgi gazdaság- és társadalompolitikájukat, még jobban elősegítik a Jobbik térnyerését. Nagy baj, de akiket nem az ország, hanem a saját sorsuk érdekel csak...
strogg | 2009. június 27. | 15:56:54
Egyelöre minden esélye megvan arra, hogy méltó társa legye na fidesznek. És h a nol minden nap legalább két cikkben foglalkozik a jobbikkal, akkor túlreklámozza, aztán lehet keserengi a 20-25%-on :)) Gratula baloldal, egyengessétek csak a jobbik útját. Ezért is természetesen a fidesz, sőt személy szerint orbán a felelős... ;))) Lol.
csaszi/2 | 2009. június 27. | 13:38:17
Nana Vona!
Majdan Hagaban ahol Memoirjait fogja irni 2009 kora nyarara emlekezve be fogja vallalni, hogy mar akkor tulbecsulte onmagat.
Gyongyoson ulhetne bekeben ha nem beszel be maganak ilyesmit.
straniero | 2009. június 27. | 13:37:38
Egy ország kormányzása annál azért komplexebb és bonyolultabb, mint hogy megszervezünk egy egyenruhás, parlagfűirtó csapatot, akik lőgyakorlatokra járnak. Azért ez még nem Afganisztán.
Vénveterán4 | 2009. június 27. | 13:30:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jókeresztény | 2009. június 27. | 13:19:55
betyaar | 2009. június 27. | 13:14:50
Miért? MOST annyira jó nekünk???
Nem...de lehet még rosszabb.
betyaar | 2009. június 27. | 13:14:50
Miért? MOST annyira jó nekünk???
vakablak | 2009. június 27. | 12:51:18
Szó sincs arról, amit Vona vizionál, legalábbis egyelőre. Az a társadalom pedig, amelyik - már ha megteszi - tényleg egyszer ilyet üzenne a Jobbiknak, nem is érdemel nálánál jobbat.
luis3 | 2009. június 27. | 12:16:57
A társadalom már üzent Ferinek és Gáboréknak. Szvsz a jobbiknak még nem
nemistudom | 2009. június 27. | 12:00:29
Tényleg? Ez üzente volna? A társadalom? Nem, ezt nem üzente. S nem is fogja.
Nem árt a nagy mellényt szűkebbre gombolni.
streca | 2009. június 27. | 11:52:13
Hát ez még túl korai, de felkészülni nem árt... Amúgy azért az egész cikket le lehetne közölni, nemcsak ezt a kiragadott mondatot.
|