A Jobbik már a parlamentben van

Először fordulhat elő a parlamentben, hogy olyan politikusok szólalnak fel a plenáris ülésen - például a jövő évi költségvetés általános vitájában - akik nem parlamenti képviselők és pártjuk nem parlamenti párt. A Jobbik képviseletében az Európai Parlamentbe került Morvai Krisztina, elmondta: messzemenőkig ki szeretnénk használni, hogy lehetőségük van a felszólalásra a magyar Országgyűlésben.

Az európai parlamenti képviselőknek eddig is törvény adta lehetőségük volt arra - és éltek is vele -, hogy az EU-s napirendi pontok illetve a költségvetés kapcsán részt vegyenek a parlamenti bizottságok munkájában és felszólaljanak a plenáris ülésen.

Az azonban a legutóbbi európai parlamenti választásokon történt meg először, hogy mandátumot szerzett olyan párt, amely jelenleg nem  parlamenti párt Magyarországon. A Jobbik három képviselőt juttatatott be az Európai Parlamentbe.

Az Országgyűlés házbizottsága nemrég foglalkozott a kérdéssel. A testület állásfoglalása szerint, függetlenül attól, hogy a Jobbik nem parlamenti párt, a képviselőit ugyanúgy megilleti a felszólalás lehetősége.

Az előzetes számítások szerint a Jobbik képviselői - Morvai Krisztina, Szegedi Csanád és Balczó Zoltán - háromszor két és fél percet beszélhetnek majd a 2010-es költségvetés általános vitájában.  Ennyi időt kap mindegyik függetlennek számító EP képviselő.

Bokros Lajos "papíron" ugyanebben a helyzetben van, hiszen az  MDF-nek már nincs frakciója a magyar Országgyűlésben, így neki is két és fél perc jut.

Az Európai Néppárt 14 magyar képviselője 35 percet, az európai szocialisták 4 magyar politikusa pedig 10 percet beszélhet majd.

Morvai Krisztina - aki már hétfőn is ott ült a parlamenti patkóban a magyarországi országgyűlési képviselők között - az MTI-nek azt mondta: messzemenőkig ki szeretnénk használni ezt a  lehetőséget, "hiszen itt az idő, hogy végre egy új erő legyen a  magyar politikában belföldön is épp úgy, mint az európai uniós  képviseletünkben".

Közölte, a költségvetési vitában feltétlenül fel akarnak  szólalni, de arról még nem döntöttek, hogy melyikük beszéljen.

Hozzátette: ő maga kedden az európai ügyekkel foglalkozó illetve a mezőgazdasági bizottság ülésén vesz rész, mint az Európai  Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bi illetve meghallgatni, hogy nekik milyen stratégiai elképzeléseik vannak a magyar vidék megmentésére, illetve mit gondolnak a zottságának tagja, és  ezt a gyakorlatot rendszeressé fogják tenni. Szeretném megosztani a gondolataimat az itthoni képviselőkkel a svéd elnökség prioritásairól - hangozatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.