A Jobbik bicskei elnöke szállította a lőszert Budaházyéknak

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki hétfőn a Központi Nyomozó Ügyészség a Magyarok Nyilai néven elhíresült terrorszervezet ügyében. Az új gyanúsított a nyomozó ügyészek szerint 50 darab, 9 milliméteres lövedéket szerzett a csoport egy tagja kérésére. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Rihó Krisztiánról van szó.

Az atv.hu információ szerint a férfi a Jobbik bicskei elnöke, és egyben a Fejér megyei 07. számú egyéni választókörzetben induló Som Tamás kampányfőnöke. Egyébként kereskedő, Bicskén egy ABC-t üzemeltet.

Rihó Krisztián, a Jobbik bicskei elnöke arról tájékoztatta a párt Fejér megyei elnökét, hogy nincs köze a Magyarok Nyilaihoz - áll a párt közleményében. Mint írják, Rihó is értetlenül áll a történtek előtt. Pont azért vett részt a bicskei Jobbik megalapításában, mert hisz abban, hogy az alkotmányos kereteken belül, a demokratikus normák betartásával is lehet radikálisan változtatni hazánk sanyarú helyzetén.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom várja az esetleges bizonyítékokat a gyanúsítással kapcsolatban, hiszen eddig többször előfordult, hogy a hatóságok indokolatlanul kevertek bele személyeket ebbe az ügybe.

Budaházy György hozta létre és vezette a Magyarok Nyilai, illetve Hunnia Mozgalom néven ismertté vált terrorszervezetet, amely múlt héten ismét a figyelem középpontjába került azzal, hogy egy hangfelvételen ismeri el az egyik gyanúsított, hogy a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet verte meg Csintalan Sándort és robbantott több politikus házáná - írja a Hírszerző

Ezen többek között azt mondja az ügy egyik gyanúsítottja: "Mi vertük meg a Csintalant, mi dobáltunk Molotovot az országgyűlési képviselőkre, mi robbantottunk a Szilvásynál, én lőttem a Hiller házára (...)". A hangfelvételeket az RTL Klub híradó szerint Benkő György készítette, aki évek óta ismerte az egyik gyanúsítottat. Elmondása szerint úgy tett, mintha maga is radikális lenne, de minden elhangzott szót rögzített a telefonjával.

Tizenhat gyanúsított, eddig

A büntetőügynek jelenleg 16 gyanúsítottja van, akik közül - Budaházy Györggyel együtt - jelenleg 11 személy van előzetes letartóztatásban. A többi öt ember ellen lakhelyelhagyási tilalom mellett tart az eljárás, de vannak olyanok is, akik szabadlábon védekezhetnek.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.