A hivatástudat nem fizetőeszköz - lázonganak a mentősök

Működő mentőautókat és száz százalékos béremelést követel gyújtóhangú levelében a mentőkangyala nevű fórumozó, a mentőszolgálat szakszervezetének honlapján.

A mentős sorait az OMSZ dolgozóinak és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezeti tagjainak címezve, arra kéri bajtársait: álljanak végre a sarkukra, harcoljanak jogaikért: például ne dolgozzanak műszakilag lerobbant autókkal.

A nyílt levél jegyzője egyben azt javasolja, hogy saját szakszervezeti vezetőit azonnal kezdjenek tárgyalásokat a menedzsmenttel, mert „az elmúlt tíz évben az OMSZ dolgozói olyan anyagi helyzetbe kerültek, amely azonnali megoldásokat kívánnak. Az emberek anyagilag ellehetetlenültek, hitelekből élnek, a családjaik a csőd szélén állnak. Így gyakran olyan mellékállásokat is kénytelenek elvállalni, amely ellentétes a hivatásukkal. Éveken át a hivatástudatra hivatkozva buzdítottak minket helytállásra. A hivatástudat nem fizetőeszköz!”

Január vége óta zajlik a bértárgyalás a menedzsmenttel, igaz nem a 100 százalékos, hanem ennél jóval kisebb mértékről – reagált a fórumozó követeléseire Toma Lajos, a szakszervezet elnöke, aki azt sem tagadta, hogy ő sem bízik a gyors eredményben. Hozzátette: a mentősöket különösen nehéz helyzetbe hozta az új adórendszer, a kormányzat által beígért kompenzációról eddig csak hallottak, de fogalmuk sincs, hogy az érintettek hogyan jutnak hozzá. Megjegyezte azt is: műszaki hibával most sem mehet ki mentő a forgalomba, más kérdés, hogy a kocsik jó része ütött-kopott, az ülések kárpitja feslett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.