A hideg miatt előbb nyitják meg az új hajléktalanszállót

A nagy hidegre való tekintettel azonnal megnyitják a 150 férőhelyes, átadás előtt álló, Aszódi úti éjjeli menedékhelyet a fedél nélküli nők, férfiak és párok befogadására Budapesten – közölte a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI).

Az új, négyágyas szobákkal rendelkező menedékhely a BMSZKI és a Fővárosi Önkormányzat vezetőinek közös döntése értelmében már január 31-én, kedd este fogadja a beköltözni szándékozókat.

Pelle József és Győri Péter, a BMSZKI vezetőinek tájékoztatása szerint az átmeneti szállásokon is és az éjjeli menedékhelyeken is vannak még üres, a fedél nélkül élő emberek befogadására alkalmas helyek. Közleményükben hangsúlyozták, "a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő hajléktalanmenhelyek esetleges férőhelyhiány miatt sem küldhetnek el senkit, mindenkit be kell fogadniuk, akik a hideg elől fedelet keresnek maguknak".

A BMSZKI ezen felül a fővárosi lakosoktól azt kérte: figyeljenek mindazokra, akik fedél nélkül alszanak éjszakánként, de velük együtt azokra az idősebb egyedülálló emberekre is, akik szerény körülmények között élnek, és nem tudják fűteni lakásukat. Mint kiemelték, Budapesten az utcai szociális szolgálatok folyamatosan kapcsolatot tartanak a fedél nélkül élőkkel. Veszélyben lévő emberhez a Menhely Diszpécser Szolgálatnál lehet segítséget kérni. Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa azt mondta: folytatódik az igen hideg téli idő, helyenként már kedd reggelre mínusz 15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, péntektől pedig többfelé havazásra is számítani lehet.

Mint fogalmazott, "igen csípősek" lesznek az éjszakák, kedden reggel mínusz 8, mínusz 13 Celsius-fokig süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hóval borított részeken mínusz 15 foknál is hidegebb lehet. Emellett a maximum-hőmérséklet is 0 és mínusz 3 fok között valószínű. Ezt követően a hét folyamán általában hajnalban mínusz 9, mínusz 16, de kora délután is csak mínusz 4, mínusz 10 fok lesz jellemző – mondta Jenki Szilvia.

Darányi Mariann, az Országos Meteorológiai Szolgálat orvosmeteorológusa azt közölte: a száraz hideg a vírusok terjedésének ugyan nem kedvez, az emberi szervezetben viszont már kedvezőbbek lehetnek a feltételek. A nagy hidegben ugyanis könnyebben meg lehet fázni, egy szimpla megfázásból pedig könnyebben alakulhat ki influenzás megbetegedés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.