A hazugságpolitikáról értekezik Pintér Sándor sajtósa

Nehezen értelmezhető közleményt adott ki a Belügyminisztérium. Csak sejteni tudjuk, hogy Pintér Sándor a kormány tagjaiban is megütközést keltő kijelentéseit próbálják az alábbi mondatok tisztázni. Olvassa el szó szerint!

"Régi fegyveréhez nyúlt az MSZP a különféle riportok, beszédek félremagyarázásával. Szerencsére ezeket a módszereket ismerjük, ezért is komolytalanok ezek a próbálkozások.

Gyenge és nevetséges kísérlet, hogy az MSZP vezetőinek hazugságaiból, szavahihetőségüknek hiányából eredő óvatos gazdasági gondolkodást az esetleges következmények tekintetében a kormányon belüli ellentétekre próbálják kivetíteni. Miután az önmaguk által is elismert hazugságpolitika oda vezetett, hogy nem lehet bízni a kormányzati átadáskor közölt adatokban, a szakszervezetekkel történt megbeszélés során a lehetséges gazdasági következmények tekintetében a belügyminiszter által közölt helyzetértékelés gondolatmenete így kezdődött: "Ha még ennyi adósságállomány kiderül, ami idáig nem volt a költségvetésben...", és ennek esetleges negatív következményeit vázolta fel az MSZP szóvivője által idézettek szerint. Az MSZP szóvivőjének reagálásából úgy tűnik, hogy sajnálatos módon még várhatóak ilyen, a költségvetés elől elrejtett gazdasági csontvázak.

A belügyminiszter célkitűzései az ilyen irányú támadások ellenére sem változnak. A rendészeti szerveknek támadhatatlannak kell lenniük. Támadhatatlannak az erkölcsi állapotukban, az anyagi helyzetük miatt. A belügyminiszter a SZÉF ülésén elhangzott beszédében azt is kifejtette, hogy a kormány ezt el is fogja érni."

- Belügyminisztérium Sajtóosztály

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.