A Házbizottság elé kerül a "cigánybűnözés"

A szocialista Ujhelyi megvonta a szót a "cigánybűnözés" kifejezést használó jobbikos Nováktól, az ügyet ezután az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága tárgyalja. A fideszes Gulyás szerint provokáció az egész.

Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága elé kerül a "cigánybűnözés" kifejezés parlamenti használatának lehetősége a Házbizottság szerdai döntése értelmében. A Házbizottság ülését a Jobbik hívta össze, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának 2012-es tevékenységéről és annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati szerdai vitájában Novák Előd (Jobbik) egy kutatásra hivatkozva azt mondta, hogy "a kisebbségekről szóló híradások hatvan százaléka lényegében a cigánybűnözésről szól".

Ekkor a szó használatáért figyelmeztette az elnöklő Ujhelyi István (MSZP), mire Novák Előd egy legfelső bírósági ítéletre hivatkozva azt mondta, hogy a 2010-es választásokkor is jogszerűen használta ezt a szót. Ujhelyi István közölte, az elnök ízlésére van bízva, milyen szavak használatát hajlandó elviselni, ezért még egyszer figyelmeztette a képviselőt. Novák Előd azt mondta, az elnököt nem bírálhatja, mert az akár jogszerűen is megvonhatja tőle a szót. Erre Ujhelyi István megvonta a szót, mert véleménye szerint a képviselő burkoltan és félreérthetetlenül bírálta az elnök ülésvezetését.

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke a Házbizottság ülését követően az MTI-nek elmondta: szerették volna, hogy a testület méltánytalannak minősítse a szómegvonást. Ezt a Házbizottság nem tette meg. Azt ugyanakkor Balczó Zoltán is elismerte, hogy Ujhelyi István formailag nem a cigánybűnözés kifejezés használata miatt vonta meg a szót Novák Elődtől. Emellett a Jobbik kezdeményezte azt is, hogy az ügyrendi bizottság "öntsön tiszta vizet a pohárba" és ne a levezető elnök mérlegelési jogába utalja ezt a kérdést. Ennek Balczó Zoltán szavai szerint az az oka, hogy Ujhelyi Istvánnal ellentétben a többi levezető elnök nem olyan következetes a cigánybűnözés kifejezés használatával kapcsolatos figyelmeztetéseket tekintve, és a Jobbik szeretne egy egységes állásfoglalást.

Lukács Zoltán az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek nyilatkozva szintén kiemelte, hogy nem a cigánybűnözés kifejezés használata miatt vonta meg a szót Novák Elődtől Ujhelyi István, hanem mert a jobbikos képviselő bírálta az elnöklést, amit a házszabály tilt. Azt ugyanakkor elismerte, hogy valóban Ujhelyi István figyelmeztette a legtöbbször a jobbikos politikusokat a cigánybűnözés kifejezés használata miatt, erre azonban korábbi ügyrendi bizottsági állásfoglalások lehetőséget adnak az elnöknek.

A Fidesz részéről Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes elmondta: támogatták, hogy az ügyrendi bizottság döntsön erről a kérdésről. A kormánypárti politikus az MTI-nek ugyanakkor a cigánybűnözés kifejezéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a szólásszabadság kereteibe a parlamenten kívül belefér, a parlamenti szólásszabadságnak azonban máshol vannak a határai és "elég széles a levezető elnök jogköre, hogy ezeket a határokat meghatározza".

Hangsúlyozta azt is: "a konkrét esetben valamennyien egy provokációnak vagyunk az áldozatai, hiszen egy dolgot Novák Előd nagyon jól tudhatott, hogy Ujhelyi István figyelmeztetni fogja, hogyha ezt a szót használta, mert ez korábban is minden alkalommal így történt". Szerinte a lényeg az volt, hogy üljön össze a Házbizottság. "Az elsődleges cél nem a kérdés tisztázása volt - mert ha az lett volna, akkor a mostani eset nélkül is be lehetett volna adni egy indítványt az ügyrendi bizottsághoz - hanem az, hogy legyen egy kis botrány" - fogalmazott Gulyás Gergely.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.